×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint 150 különböző vakcinán dolgoznak a kutatók

 

Túl vagyunk a 30 millió fertőzöttön, és csaknem egymillióan haltak bele a fertőzésbe. Megállíthatatlan a járvány a világban. Európában egyre súlyosabb a helyzet. Önkéntesek ezreinek adják be a világ több táján a kísérleti vakcinát.

A Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézetben is kifejlesztettek egy koronavírus elleni vakcinát (Fotó: MTI/EPA/Orosz egészségügyi minisztérium)

Jelenleg több mint 150 különböző vakcinán dolgoznak a kutatók, több már abban a fázisban tart, hogy ha minden jól megy, jövő év első fél évében már bevethető lesz a vírus ellen. A készítményeket már több országban tesztelik önkénteseken. Az azonban már most látszik, hogy nem csodaszerekről van szó, végleges védelmet valószínűleg nem fognak nyújtani.

Elsőként az orosz oltóanyag, a Szputnyik-V készült el. Amerikai és nyugat-európai kutatók egy csoportja megkérdőjelezte az orosz oltóanyag hatásosságát. Nem véletlen, hatalmas blamázs lenne, ha az elköltött dollár- és eurómilliárdok ellenére az oroszoknak sikerülne a bravúr.

A moszkvai egészségügyi minisztérium közlése szerint a beoltottak 14 százalékánál jelentkezett egy-másfél napig tartó láz, gyengeség vagy izomfájdalom, de hosszabb ideig tartó vagy súlyosabb szövődményeket eddig nem tapasztaltak.

Az oxfordi kutatócsoport és az AstraZeneca cég oltóanyagának tesztelését nemrég rövid időre felfüggesztették,

mivel az egyik tesztalanynál súlyos egészségügyi probléma – egyes értesülések szerint gerincvelő-gyulladás – lépett fel.

(Fotó: EPA)

A kutatócsoport később közölte, hogy a tesztalany betegsége nem a vakcinához köthető, és folytatják a kísérletet.

Kínában sürgősségi program keretében zajlik az oltóanyag-fejlesztés, vagyis a fertőzésveszélynek leginkább kitett személyeknek beadhatók a még tesztelés alatt álló készítmények. Eddig főleg katonákat oltottak be, de a SinoVac cég a saját vakcináját már dolgozóinak és azok családtagjainak is beadta.

A világ államai már most szerződéseket kötnek a fejlesztőcégekkel, és többféle oltóanyagot is többmilliós kontingensekben előre lekötnek,

hogy amint kész a vakcina, a rendelkezésükre álljon. Azt már most látni, hogy – az influenza esetéhez hasonlóan – az oltóanyag nem nyújt majd végleges védelmet a koronavírussal szemben, ahogy az sem, ha valaki már átesett fertőzésen.

Rusvai Miklós virológus az M1 Világ című műsorában elmondta, az, hogy az immunrendszer csak időlegesen termel ellenanyagokat, illetve időlegesen áll készenlétben a vírusfertőzés kivédésére, természetes. Szaknyelven úgy mondják, hogy az immunválasz egy idő után lecseng.

Az eddigi esetek azt bizonyítják, hogy

a koronavírus akár néhány hónap múlva ismét megfertőzhet valakit, így a fertőzés ellen újra meg újra be kell majd oltani a lakosságot.

Nagyon sok vírus esetében és nagyon sok vakcina esetében ennek az ismétlésnek az igénye fennáll, hiszen az influenza ellen is akár évente kell immunizáltatnunk magunkat ahhoz, hogy védettnek tudhassuk magunkat – tette hozzá a szakember. Emellett folyamatosan új oltóanyagokat kell majd kifejleszteni, mivel a vírus mutálódik.

(Fotó: EPA)

A vírusnak nagyon sok tulajdonsága változhat mutáció közben, az egyik ilyen tulajdonság az antigénszerkezet, ami ellen az immunrendszer az ellenanyagokat termeli. Ha az antigénszerkezet változik, akkor a vakcinán is változtatni kell – magyarázta.

Kutatók már eddig is, a járvány első évében az új típusú koronavírus több változatát különítették el. Számos mutáción túl vagyunk, de olyan mértékben ez még egyik sem érintette az antigénszerkezetet, hogy a jelenleg kidolgozás alatt lévő vakcinák esetleg nem hatékonyak a fertőzés kivédésére – fejtette ki.


Valószínűleg az oltóanyag-kísérletek eredményeinek összegzése után is lesznek majd megválaszolatlan kérdések.

Azt például teljes bizonyossággal nem lehet majd megmondani, hogy mennyi ideig véd az oltás a betegség ellen.

Tudományos szempontból a koronavírusról, a betegségről és annak szövődményeiről még keveset tudni.

Az Európai Unió eddig hat céggel állapodott meg elsőként 200 millió, majd 100 millió adag vakcina beszerzéséről a tagállamok nevében. A közös intézkedésektől függetlenül, az uniós országok, így hazánk is önállóan is folytatnak tárgyalásokat, hogy az állampolgárok minél hamarabb biztonságos és hatásos oltóanyaghoz jussanak.

A címlapfotó illusztráció.