×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Moszkva szerint több a kérdés, mint a válasz Navalnij ügyében

 

Azonnal jelentenék Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, ha valaki vegyi fegyvert vetne be Oroszországban – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában

„Ha vegyi fegyver nyomai lennének Oroszországban, arról feltétlenül haladéktalanul jelentést tennének az elnöknek. Az abszolút rendkívüli helyzet lenne” – fogalmazott a szóvivő.

Peszkov arra reagált, hogy Alekszej Navalnij orosz munkatársai csütörtökön azt állították: a német vizsgálat Novicsok típusú harci mérget talált annak a három ásványvizes műanyag palacknak az egyikén, amelyet ők gyűjtöttek össze az ellenzéki politikus szállodai szobájában, miután kiderült, hogy kómába esett.

Georgij Alburov, a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) kutatórészelegének tagja, aki maga is jelen volt a Xander Hotel 239-es szobájában az üvegek és más tárgyak összegyűjtésénél, csütörtök este a Navalnij Live YouTube-csatornán, német szakértőkre hivatkozva azt állította, hogy a méreg nem a vízben volt, hanem a palackon, amelyből a politikus „ivott, miután megmérgezték.

Alburov szerint a palackok azon a kórházrepülőn kerültek ki Oroszországból, amelyet a Cinema for Peace Foundation elnevezésű, németországi bejegyzésű civil szervezet bérelt ki Navalnij Berlinbe szállítására. Mint mondta, a szálloda alkalmazottjai az FBK munkatársainak és alkalmazottjainak nem engedtek bepillantást a biztonsági kamerák felvételeibe.

A Kreml szóvivője emlékeztetett arra, hogy toxikológusok szerint ha az üvegen valóban Novicsok nyomai lettek volna, akkor azt mindenki megszenvedte volna, aki hozzáért, vagy akár csak a közelében tartózkodott.

Moszkva külföldi provokációt sejt

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóháznak elnöke sürgette, hogy a német és más európai törvényhozások vizsgálják ki, milyen szerepet játszottak országuk titkosszolgálatai és állami tisztségviselői a Navalnij-ügyben.

Vologyin korábban külföldi provokációt sejtetett az incidens mögött, amelynek célja szerinte az volt, hogy ürügyet szolgáltasson Oroszország elleni újabb szankciókra, és blokkolja az orosz fellépést Fehéroroszországban.
Peszkov nem kívánt állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy a külföldi titkosszolgálatokat kell-e keresni az ügy mögött, ahogyan Vologyin sejtteti.

Rámutatott, hogy Oroszországnak „korlátozottak a lehetőségei” az incidens kivizsgálására, egyebek között azért, mert nem ismerhette meg Navalnij leleteit, emellett pedig egyes tárgyakat, úgymond, likvidáltak, elszállítottak Oroszországból. Megfogalmazása szerint „egyre több a kérdés, mint a válasz.”

„Ebben a történetben túl sok az abszurdum ahhoz, hogy bárki szavának is higgyünk”– mondta.
Mint mondta, nem tud választ adni arra kérdésre, hogy együttműködött-e Navalnij külföldi hírszerző szervekkel.

A szóvivő elmondta, hogy Moszkva továbbra is igyekszik az ügyről információt szerezni a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettől (OPCW), de annak technikai titkársága azt közölte, hogy nem tud semmiről, és az ügyben Berlinhez kell fordulni. (Korábbi orosz hivatalos nyilatkozatok szerint a német kormány az OPCW-hez irányította az orosz adatigénylési kísérleteket.)

Megismételte, hogy Omszkban és Moszkvában - ellentétben a német, francia és svéd laboratóriumi eredménnyel - nem találtak méreganyagot a Navalnijtól vett mintákban. Úgy vélekedett, hogy csak az információk és a biológiai minták kicserélése deríthetne fényt az állítólagos megmérgezésre.

Az orosz főügyészség közölte, hogy a Navalnij-ügyben Németország után pénteken jogsegély-kérelemmel fordult Franciaországhoz és Svédországhoz is, amelyben azt kérte, hogy adják ki neki az ellenzéki politikus toxikológiai vizsgálatainak anyagait. Moszkva ugyanezzel az incidenssel kapcsolatban Berlinhez két alkalommal, augusztus 27-én és szeptember 14-én fordult jogsegély-kérelemmel, amelynek a német fél nem tett eleget.