Bebörtönzések, kínzások, gyilkosságok – 411 oldalon Maduro bűncselekményei

 

Az emberi jogok súlyos megsértéséért, egyebek mellett emberiesség elleni bűncselekményekért terheli felelősség Nicolás Maduro venezuelai elnököt – jelentették ki szerdán a témában vizsgálódó ENSZ-szakértők.

Az ENSZ venezuelai tényfeltáró missziójának 411 oldalas jelentésében bizonyítékokat gyűjtöttek össze olyan bűncselekményekről a venezuelai vezetés részéről, amelyek célja az ellenzék teljes felszámolása. Ezek között szerepelnek ellenzékiek rendszeres és széles körű bebörtönzései, eltüntetések, kínzások, szexuális erőszakcselekmények és gyilkosságok 2014-től datálhatóan. A világszervezet által kinevezett szakértők úgy fogalmaznak:


alapos okkal feltételezhető, hogy az elnök, valamint a belügy- és a védelmi miniszter rendelték el ezeknek a bűncselekményeknek a végrehajtását, vagy hozzájárultak azok végrehajtásához.

A jelentést jövő szerdán megvitatják az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsában.

Nicolas Maduro venezuelai elnök (Fotó: EPA/Rayner Pena)

A tényfeltáró misszió a biztonsági erők által elkövetett

több mint ötezer gyilkosságot vizsgált meg, köztük 400 olyat, amelyet bűnüldöző műveletek során követtek el.

A gyilkosságok láthatólag annak a politikának a részét képezik, amelynek célja, hogy felszámolja a társadalom nem kívánatos tagjait a bűnüldözés elleni harc leple alatt” – mondta a misszió vezetője, Marta Valinas portugál emberi jogi szakértő, aki korábban a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnál (ICC) dolgozott.

Az ENSZ-misszió szerint a hírszerző ügynökségek munkatársai számos alkalommal veréssel, csonkítással, nemi erőszakkal, fullasztással, áramütésekkel és kábítószerekkel kínoztak politikai másként gondolkodókat és aktivistákat. A jelentés rávilágított a kormányzat brutális fellépésére tüntetőkkel szemben, aminek következtében több tucat ember vesztette életét. A beszámoló szerint egyértelmű, hogy politikai iránymutatás alapján kínozták és részesítették rossz bánásmódban az őrizetbe vett tiltakozókat.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/EFE/Miguel Gutiérrez)

A tényfeltáró misszió tagjai sürgették a kormányokat és az ICC-t, hogy tegyenek jogi lépéseket a jelentett jogsértések elbírálására, ha már a venezuelai hatóságok nem teszik meg azokat.

Venezuelában leépítették a demokráciát és a jogállamiságot:

az elmúlt években az ellenzék által uralt parlament hatásköreit megkurtították, a kormányzatét viszont kiterjesztették, a bírákra pedig fokozott nyomás nehezedik – hangsúlyozták az ENSZ-szakértők. Az ICC-hez 2018-ban hat amerikai állam kérelmet nyújtott be az emberiesség elleni állítólagos bűncselekmények kivizsgálásáért.

A világszervezet tényfeltáró missziójának jelentése az áldozatokkal, családtagjaikkal, ügyvédekkel, valamint venezuelai biztonsági és igazságügyi tisztségviselőkkel készített interjúk alapján készült. Az ENSZ-nyomozók ezenkívül egyéb forrásokat is felhasználtak mint műholdas és videofelvételek, valamint fényképek. A venezuelai vezetés visszautasította annak lehetőségét, hogy kapcsolatba lépjen a tényfeltáró misszióval, és nem engedte be annak szakértőit az országba.