×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egy volt Facebook-dolgozó: Tudom, hogy mostanra vér tapad a kezemhez

 

A Facebook vagy tudomást sem vett, vagy túlságosan lassan lépett fel a platformját használó politikai manipulátorokkal szemben – derült ki egy volt alkalmazott feljegyzéseiből, amelyekből a Buzzfeed News közölt részleteket.

Sophie Zhang, a Facebook egykori adattudósa a Buzzfeed News birtokába került feljegyzéseiben úgy fogalmazott: „a három év alatt, amit a Facebooknál töltöttem, számos olyan otromba kísérletet fedeztem fel nemzeti kormányok részéről, amelyek arra irányultak, hogy a platformunkkal hatalmas mértékben visszaélve félrevezessék saját állampolgáraikat.”

Személyesen olyan döntéseket hoztam felülvizsgálat nélkül, amelyek államelnököket is érintettek, és több prominens politikussal szemben is felléptem szerte a világon, hogy már megszámolni se tudom

– tette hozzá Zhang a feljegyzéseiben.

A hamis profilok vizsgálatával megbízott adattudós több konkrét esetet is feltárt, amelyek kapcsán el kellett járnia úgy, hogy közben semmiféle támogatást nem kapott a Facebooktól mint szervezettől az egyes döntések meghozatalakor. Ráadásul a rá és csapatára bízott feladatok mennyisége és a humán erőforrás hiánya arra kényszerítette őket, hogy priorizáljanak.

Zhang elmondta: a Facebook felső vezetőiben láthatóan semmilyen elköteleződés nem volt aziránt, hogy megvédjék a kisebb országok demokratikus folyamatait. Zhang szerint olyan régiókat részesítettek előnyben a munkájuk során, mint az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa, és gyakran csak akkor került sor valódi intézkedésre, amikor egy-egy ügyet a cég belső munkatársi fórumain nyilvánosan szóvá tett.

Egyik munkatársa, egy menedzser a stratégiai válaszok osztályáról úgy fogalmazott a munkakörük kapcsán, hogy

a világ nagy része a Nyugaton kívül ténylegesen a vadnyugat, amelyben te magad egy részmunkaidős diktátor vagy.

Sophie Zhang számos konkrét esetet említett meg beszámolójában, amely során a Facebook lassúságáról és a vezetés hiányáról győződhetett meg. Beszámolt arról például, hogy Ukrajnában 2018-ban jogosulatlan szkriptelt tevékenységet azonosítottak.

Ennek során Julija Timosenko volt miniszterelnök és elnökjelölt, Volodimir Hrojszman, korábbi miniszterelnök ellen, egyedül a jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij és pártja volt a nagyobb politikai csoportok közül, akit és amelyet nem érintett a közösségi oldalon használt manipuláció

– írta sokat sejtetően Zhang.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő (Forrás: MTI/EPA/Sztepan Franko)

Zhang beszámolója szerint kilenc hónapba tellett, amíg a Facebook fellépett a hondurasi elnököt, Juan Orlando Hernándezt népszerűsítő álprofilok ellen, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy megvezessék a közép-amerikai nép választóit. Két héttel azután, hogy a Facebook 2019 júliusában intézkedett az álprofilhálózat felszámolása ügyében, azok visszatértek, és folyamatos bújócskát játszanak mind a mai napig a Facebookkal.

Zhang elmondása szerint Azerbajdzsánban felfedezték, hogy a kormánypárt ezernyi álprofilt használ annak érdekében, hogy megfélemlítse az ellenzéket a Faceookon keresztül. A Facebook Zhang jelentését követően egy évvel kezdett nyomozásba, amely még mindig tart.

Indiában, egy Delhiben lebonyolított helyhatósági választás kapcsán dolgozott azon, hogy egy több mint ezer szereplőből álló politikai hálózatot számoljon fel, amely a választás befolyásolását tűzte ki célul. A Facebook sosem számolt be nyilvánosan ilyen hálózat létéről vagy arról, hogy leállítottak volna hasonlót.

Zhang és csapata több mint tízmillió álrajongót távolított el magas rangú brazil és amerikai politikusok profiljainak követői közül. Utóbbiakat a 2018-as időközi választások idején. 2019 februárjában egy NATO-tisztviselő informálta a Facebookot arról, hogy a tudomására jutott, az oroszok egy magas rangú amerikai politikai szereplő profiljával kapcsolatban végeznek jogosulatlan tevékenységet, amit Zhang azonnali tűzoltással hárított el.

Amikor a koronavírus-járvány idején Zhang tudomást szerzett arról, hogy a spanyol egészségügyi minisztérium oldalán koordinált manipuláció folyik, Zhang globális szinten 672 ezer álprofil eltávolításában segédkezett, amelyek hasonló célpontokat támadtak.

Zhang több, botok működtette álprofillal végzett illetéktelen tevékenységet fedezett fel Bolíviában és Ecuadorban is, azonban a munkaterhelése miatt úgy döntött, nem foglalkozik velük. Később Bolíviában megbukott Evo Morales az egyre élesebb tüntetések hatására, amelyek során többen meg is haltak.

Az ajmara indián Evo Morales lemondott bolíviai elnök támogatói az andoki őslakosok zászlajával, a wiphalával vonulnak La Pazban 2019. november 12-én (Forrás: MTI/EPA-EFE/Martin Alipaz)

Az utóbbi, halálos áldozatokat is követelő eseményekben való érintettség miatt vallott úgy a feljegyzéseiben Sophie Zhang, hogy tudja, mostanra már vér is tapad a kezéhez.

Annak kapcsán, miért pont most állította össze feljegyzéseit a Facebook volt adattudósa, úgy fogalmazott:

tarthatatlan pozícióba kerültem – a cég iránti és a világ mint egész iránti lojalitásom között rekedtem.

Később hozzátette: „a legutolsó dolog, amit tennék, hogy elvonjam a figyelmet a következő amerikai választásokról, bár tudom, hogy ez a feljegyzésem ezt fogja okozni a cégen belül.”