A strasbourgi szervezetről kiderült, hogy a 2009 óta az alkalmazásában álló bírák közül többen kapcsolatban álltak a Soros György által szponzorált Nyílt Társadalom Alapítványokhoz kötődő szervezetekkel.
Több esetben is elfogult döntéseket hozhatott az Emberi Jogok Európai Bírósága az elmúlt bő egy évtizedben – írja az Origo a V4NA hírügynökségre hivatkozva.
A Valeurs Actuelles című francia hetilap nemrég közölt tényfeltáró cikket arról, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (ECHR) bírái mennyire függenek a milliárdos tőzsdespekuláns Soros Györgytől, illetve az általa pénzelt Nyílt Társadalom Alapítványoktól és a kapcsolódó szervezetektől. Grégor Puppinck, a European Centre for Law and Justice (ECLJ) civil szervezet vezetőjének kutatásából kiderült, hogy
az ECHR bírái közül 22-en bizonyíthatóan közvetlen kapcsolatban álltak a Soros-féle szervezetekkel, ami erősen megkérdőjelezi a bíróság függetlenségét és pártatlan ítéleteit.
Puppinck kutatása rávilágított arra is, hogy 2009 óta összesen 185 olyan ügy került a bíróság elé, amelyekben valamely Soros-féle NGO képviseltje szerepelt felperesként, és 88 esetben olyan bírák is ítélkeztek, akik valamikor közvetlen kapcsolatban álltak az érintett Soros-szervezettel.
Politikailag és anyagilag motivált, összeférhetetlen bírók ítélkeztek nagy számban az ECHR-nél az elmúlt években
– jelentette ki a V4NA-nak idősebb Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke az ECLJ kutatásának eredményeire hivatkozva.
A Soros-alapítványokhoz kapcsolódó 22 strasbourgi bíró között van a magyar Sajó András, a Közép-európai Egyetem (CEU) alapító dékánja is.
Sajó 2008 és 2017 között volt az ECHR bírája, és részt vett több, a magyar állam ellen irányuló strasbourgi ítéletben, például abban, amelyik kimondta, hogy a kommunizmus jelképének számító vörös csillag viselését nem szabad korlátozni.
Sajó annak a döntésnek is részese volt, amikor az ECHR elítélte Magyarországot két illegális bangladesi migráns kiutasítása miatt, majd másodfokon, a tények megismerése után kénytelen volt megváltoztatni döntését.