×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Azonnali nemzeti párbeszédet sürget az Európa Tanács Fehéroroszországban

 

Fehéroroszországban haladéktalanul meg kell indítani egy nemzeti szintű párbeszédet, amely bevonja a civil társadalom egészét, mert csak így lehet békés úton kilábalni a jelenlegi válságból – szögezték le szerdán nyilvánosságra hozott közleményükben az Európa Tanács vezető tisztségviselői.

Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet főtitkára és Rik Daems, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke közös közleményükben azzal a felhívással fordultak a fehérorosz hatóságokhoz, hogy azonnal hatállyal kezdjenek átfogó, mindenkire kiterjedő párbeszédet.

„Ez a párbeszéd szavatolhatná a jelenlegi válság békés megoldását, és megnyithatná az utat a minden fehérorosz állampolgár javát szolgáló, elengedhetetlen reformok előtt” – olvasható a dokumentumban.

Az európai tisztségviselők követelik minden letartóztatott tüntető azonnali szabadon bocsátását, mindenfajta bántalmazás beszüntetését, valamint egy gyors és átlátható vizsgálat megindítását a rendfenntartó erők által elkövetett brutális cselekmények feltárására.

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt.

A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, és a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást.