Ismeretlen vandálok céltáblájává vált egy malmői templom

 

Rendőrök és biztonsági őrök fogják védeni azt a malmői templomot, amelyet a múlt héten többször megrongáltak ismeretlenek. A vandálok másfél hete jelentek meg először, majd mindennap folytatták a rombolást. Az evangélikus templom harminc ablakát betörték, és az egyik Krisztus-szobrot is ledöntötték és összetörték. A főként bevándorlók lakta környék a svéd rendőrség szerint különösen veszélyes terület – közölte az M1 Híradója.


Bedeszkázták az ablaknyílásokat, és biztonsági őröket fogadtak fel egy malmői egyházközség tagjai, miután a templomuk ismeretlen vandálok céltáblájává vált.


A támadássorozat másfél hete kezdődött. Először csak az egyik ólomüveg-ablakot dobták be kővel, ám azóta állandóvá váltak a támadások. Az elmúlt héten ismeretlenek mindennap kárt tettek az épületben. A templom harminc ablakát bezúzták. Belül az egyik Krisztus-szobrot is ledöntötték és összetörték. A vandálok okozta kár 200 ezer korona, azaz csaknem 7 millió forint.

A vasárnapi istentiszteletet már a templom udvarán kellett megtartani,

akkora volt odabent a pusztítás. A helyi lelkész azt nyilatkozta: értetlenül áll a történtek előtt, ötlete sincs, kik vetemedhetnek ilyenre. „Az eset az egész egyházközséget megrázta, a hívők nem érzik biztonságban magukat” – tette hozzá.

Mikael Göth atya a sajtónak elmondta: nem szeretné, hogy kerítéssel kelljen körbevenni az épületet. A rendőrség ígéretet tett, hogy gyakrabban küld járőröket a környékre, hogy megelőzze a közösség elleni hasonló támadásokat. Egyben szemtanúk segítségét kérték, hogy kézre kerítsék a vandálokat. Többen beszámoltak ugyanis arról, hogy az épület körül több környékbeli fiatalt láttak ólálkodni.

Malmő főként bevándorlók lakta negyedének, Rosengardnak a tőszomszédságában található evangélikus templomot mára tömbházak és minaretek veszik körül – olvasható az egyházközség honlapján. A környéken rendszeresek a bűnbandák közötti összetűzések, a gyújtogatások és a randalírozások is.

Az M1 skandináviai tudósítója emlékeztetett:

Malmőnek ez a környéke no-go zónának számít.

„A svéd rendőrség 2019-ben kiadott egy újabb listát, már harmadszor. Hatvan olyan területet jelöltek meg Svédországban, ami veszélyes terület, vagy érzékeny terület – ahogy a svédek hívják. Huszonkettő közülük különösen veszélyes – ezek között van ez a rosengardi terület, ahol ez a mostani templom elleni támadás történt. De egyébként január kilencedikén volt egy támadás Nordsöppingben, utána Uppsalában, és utána a nyár során is megtámadtak templomokat, Ürstadtban egy katolikus templomot. Tulajdonképpen a rendőrség tehetetlen, az elkövetőket nagyon ritkán lehet utolérni. És ennek egyetlen magyarázata van, a párhuzamos társadalmak. A rendőrség képviselői szerint nagyon nehezen végezhető a munkájuk, hiszen a párhuzamos társadalom jellemzője az, hogy lakói nem törődnek az ország törvényeivel” – mondta a tudósító.

A helyi sajtónak nyilatkozó malmői rendőrtiszt szerint a keresztény templomok elleni támadások azonban még itt is nagyon ritkák. A hatóságok, éppen ezért, nem is kezelik gyűlöletbűncselekményként az ügyet.