×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lövések dördültek a kormányellenes tiltakozáson Bejrútban

 

Több ezer ember gyűlt össze szombaton Bejrút belvárosában, hogy az általuk hanyagnak, korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elit távozását követeljék a kedden a kikötőben bekövetkezett hatalmas robbbanás miatt.

Cikkünk frissült. 

A tüntetők kormányzati épületeket ostromolnak

A parlament épülete előtt tűz ütött ki, lövöldözésről is érkeztek hírek, de a parlamenti őrség cáfolta ezeket.

A tüntetők előzőleg megostromolták a külügyminisztérium épületét, amelyet a forradalom főhadiszállásának nyilvánítottak. Bejrút belvárosában összecsapások zajlanak a tüntetők és a biztonsági erők között. Egy rendőrségi szóvivő szerint egy rendőr életét vesztette. Mint elmondta, a rendőr őt üldöző tüntetők elől menekült, és belezuhant egy liftaknába.

A kormányellenes tiltakozásokon kirobbant erőszak miatt a helyi vöröskereszt 117 sebesültet látott el a helyszínen, 55 embert pedig kórházba kellett vinni.

A külügyminisztérium épületét nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg, és az épületet a forradalom főhadiszállásának nyilvánították. Onnan szólították fel a tiltakozókat, hogy foglalják el az összes minisztériumot. Szombat este az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a külügyminisztériumból a hadsereg kiszorította a behatolókat.

Lövések hallatszanak a kormányellenes tiltakozáson

Lövéseket lehetett hallani szombat este a Bejrút belvárosában tartott kormányellenes megmozdulás helyszínén, és a rendőrség a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy lövéseket adtak le.

A helyi televízió élő közvetítésében vérző embereket lehetett látni,

akiket a Reuters szerint gumilövedék találhatott el. A rendőrség könnygázt is bevetett a tiltakozók egy csoportja ellen, akik át akarták törni azt a kordont, amellyel a rendőrség a parlamenthez vezető utat lezárta.

A libanoni vöröskereszt tájékoztatása szerint a tiltakozók és a rendőrök összecsapásának több mint száz sebesültje van, 32 embert kórházba is kellett vinni.

Előre hozott választásokat javasol a libanoni miniszterelnök

Előre hozott parlament választások kiírását javasolta szombaton Haszan Diáb libanoni kormányfő, miután több ezer ember követelte Bejrút belvárosában a kormány és a politikai elit távozását a bejrúti kikötőben kedden bekövetkezett pusztító erejű robbanást követően.

Előre hozott választások nélkül nem tudunk kilábalni ebből a válságból” – olvasta fel közleményét a libanoni kormányfő. Diáb hozzátette, hogy nem ő a felelős az ország hónapok óta tartó gazdasági és politikai válságáért. Elmondta azt is, hogy még két hónapon át kész hivatalban maradni, amíg a politikai erők megállapodnak az előrehozott választások kiírásáról.

Ezrek követelték a politikai elit távozását Libanonban

Bosszút! Bosszút! Vesszen a rezsim!” – skandálta a tömeg az AFP francia hírügynökség helyszíni jelentése szerint.

A tiltakozást a szervezők az „Ítélet napja” címszóval hirdették meg, a libanoni közösségi médiában pedig a tüntetésekkel kapcsolatban a leggyakoribb kifejezés, amelyet a tiltakozók használnak az, hogy „Akasszátok fel őket!”.

A rohamrendőrség könnygázt vetett be a tiltakozók egy fiatal csoportja ellen, akik kövekkel és botokkal dobálták meg a rendőröket, és megpróbáltak áthatolni azon a kordonon, amellyel a rendőrség a parlamenthez vezető utat lezárta.

(Fotó: EPA)

Nem sokkal korábban találkozott Michel Aun libanoni elnökkel, Haszan Diáb kormányfővel és Nabih Berri parlamenti elnökkel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A politikus a Twitteren azt írta, hogy kifejezte az európaiak szolidaritását a libanoni néppel, egyben világossá tette, hogy a libanoni politikai erőknek együtt kell működniük egymással a közjó érdekében, és reformokat kell végrehajtaniuk.

Libanon már a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott.

2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek követelték az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását.

Kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban.

A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét.