Az Ovizsarut is utolérte a rendőrgyűlölet Amerikában

 

A szervezők a jelenlegi rendőrellenes hangulatban jobbnak látták levenni a filmet a műsorról, mert egyesek szerint azt a nézetet is táplálja, hogy a rendőri szigor miatt a hátrányos társadalmi hátterű diákok, mint a színes bőrűek vagy latinók börtönbe kerülnek – írta a Daily Mail.

Az addig akciófilmekben szereplő Schwarzenegger egyik legnépszerűbb vígjátéka volt az 1990-ben a mozikba kerülő Ovizsaru. A filmben a volt testépítő óvó bácsinak álcázott rendőrt alakít, akinek egy csapat óvódással kell megbirkóznia, miközben egy drogárust próbál kézre keríteni.  A kezdeti nehézségek után sikerül összebarátkoznia a gyerekekkel és elfognia az antagonistát.

Eredetileg azért került a portlandi filmfesztivál programjába a film, mert azt 30 évvel ezelőtt a szintén Oregon állambeli Astoria városában forgatták – írta a Daily Mail.


A szervezők a jelenlegi rendőrellenes hangulatban jobbnak látták levenni a filmet a műsorról. Egy helyi író indított kampányt.

Lois Leveen szerint egyáltalán nem családi film az Ovizsaru, mert az romantikusan mutatja be a gyermekek rendőrök általi fegyelmezését. Ráadásul azt a nézetet is táplálja, hogy a rendőri szigor miatt a hátrányos társadalmi hátterű diákok, mint a színes bőrűek vagy latinók börtönbe kerülnek. Az Egyesült Államokban erre egy külön kifejezés is létezik (school-to-prision pipeline).

Az írónő a filmet az Elfújta a szél, valamint az Amerika hőskora című 1915-os produkcióhoz hasonlította, amely az amerikai polgárháború történetébe szőve mutatja be két amerikai család sorsát. A filmre rásütötték a rasszizmus bélyegét az egyik fekete bőrű szereplő ábrázolása miatt.

George Floyd meggyilkolása után kialakult hangulatban ideiglenesen kivették a HBO kínálatából az 1939-ben készült Elfújta a szél című klasszikust is. Margaret Mitchell azonos című, Pulitzer-díjas regényből készült produkció a szolgáltató szerint egy korszak terméke, és hordozza azokat az etnikai és faji előítéleteket, amelyek akkoriban általánosak voltak az amerikai társadalomban.

Teljes értetlenség övezte a portlandi döntést.

„Őrület. A dühös baloldaliak gyűlölik Hollywoodot. Aki nem ért egyet, azt cenzúrázzák” – írta Twitter mikroblogján Ted Cruz texasi republikánus szenátor.

Schwarzenegger filmje helyett a közelmúltban elhunyt John Lewis polgárjogi harcos és kongresszusi képviselő életéről szóló dokumentumfilmet vetítik Portlandben.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a nyugati parti város az egyik gócpontja az Egyesült Államokban George Flyod meggyilkolása után kirobbant erőszakos tüntetéseknek. A városban már két hónapja tartanak a megmozdulások. A portlandi tüntetők sem kedvelik túlságosan a rendőröket. Egy korábbi cikkünk a témában ITT olvasható.

A címlapfotó illusztráció: forrás Twitter.