×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megrongálódott a magyar követség épülete Bejrútban

 

A bejrúti robbanásban megrongálódott a magyar követség épülete; magyar érintettről nincs információja a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, segítséget eddig senki sem kért – írta közösségi oldalán a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: a minisztérium megdöbbenéssel értesült a pusztító libanoni robbanásról, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak és a sebesülteknek, sérülteknek.

A nagykövetség kapcsolatban van a helyi hatóságokkal. A követség épületében álmennyezetek szakadtak le és ablakok törtek be, ahogy több munkatársuk lakásán is – közölte az államtitkár.

Kollégáik jól vannak, készek arra, hogy szükség esetén segítsék a magyar állampolgárokat – tette hozzá.

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyag-raktár – található.

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanás oka egyelőre ismeretlen.