×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Portlandi tüntetők: Ha megölnék az egyik zsarut, az jó lenne

 

Közel két hónapja tartanak a zavargások Oregon legnagyobb városában, Portlandben. Az erőszakért és a gyújtogatásokért a szélsőbaloldali, magát antifasisztának nevező „antifa” mozgalom aktivistái a felelősek, erről William Barr amerikai igazságügyi miniszter keddi bizottsági meghallgatásán beszélt.

A Daily Caller oldalon kedden megjelent videó is ezt támasztja alá. Az internetes portál újságírója két tüntetővel folytatott rövid beszélgetéséből kiderül, hogy a megmozdulásoknak már nem sok közük van George Floyd halálához.

A felvételen egy robbanást lehetett hallani Portland belvárosában, a bíróság épületénél. Az újságíró azzal kapcsolatban, hogy akár sérülésekhez is vezethetnek a gyújtóbombák, megkérdez két fiatalt, hogy mit gondolnának, ha egy hasonló támadásban egy rendőr is életét vesztené.

Az egyik riportalany erre csak elmosolyodik, míg társa, aki addig szótlan résztvevője volt a beszélgetésnek, kijelenti, hogy „b...meg, ha megölnék az egyik zsarut, jó lenne".