×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két Kolumbusz-szobrot is eltávolítottak a tüntetők elől Chicagóban

 

Chicagóban két Kolumbusz-szobrot távolítottak el péntekre virradóra – jelentette aThe New York Times című lap.

„A szobrok eltávolítása azoknak a fekete és őslakos aktivistáknak köszönhető, akik ismerik Kolumbusz igazi történetét és annak jelentéstartalmát” – idézte a The Chicago Sun-Times című helyi lap az egyik helybéli lakó véleményét a város olasz negyedének egyik parkjában álló szoborról. Mindkét eltávolított szobor egyébként egy parkban állt és a polgármester utasítására távolították el azokat.

Lori Lightfoot, a város demokrata párti polgármestere közleményt adott ki a szobrok eltávolításáról, amely – mint fogalmazott – „átmeneti időre” történt.

Lightfoot szerint ez „válasz a rendőrök és a tüntetők számára egyaránt veszélyessé vált demonstrációkra, valamint arra, hogy a Grant parkban álló szobrot magánszemélyek akarták eltávolítani rendkívül veszélyes módon”. Lightfoot még hozzátette, hogy a közbiztonság érdekében a rendfenntartó erőket most oda kell összpontosítani, ahol a városban a legnagyobb szükség van rájuk.

Az elkövetkező napokban a városvezetés bejelenti majd, hogy mi lesz a Chicagóban található többi szoborral, emlékművel, falfestménnyel. A polgármester „nyilvános párbeszédet” szeretne arról, „hogyan méltassák a város történetét és sokszínűségét”.

A szobrok eltávolításáról szóló polgármesteri döntést ugyanakkor sokan bírálják is. A The New York Times az egyik rendőri szervezetet idézte, amely szerint Lori Lightfoot "meghajolt az anarchisták törvénytelensége előtt". A szervezet vezetője, John Catanzara a múlt héten levelet írt Donald Trump amerikai elnöknek, hogy segítségét kérje a városban eluralkodott erőszakos bűnözés féken tartásához.