Lengyelországban 370-nel emelkedett a fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában

 

Lengyelországban 370-nel, 37 ezer 891-re emelkedett a fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában – jelentette a varsói egészségügyi minisztérium vasárnap.

A Covid–19-betegség újabb három ember életét követelte, amivel a kór halálos áldozatainak száma 1571-re növekedett.

A minisztérium azt is közölte, hogy már 1610 koronavírus-fertőzéssel gyanúsított beteget szállítottak kórházba, 86 168-an vannak karanténban, 9789-en pedig járványügyi megfigyelés alatt. Eddig 27 148-an gyógyultak meg a SARS–CoV-2 nevű vírus okozta Covid–19 betegségből.


Lengyelországban március 4-én jelentették az első koronavírusos fertőzést. Március 20-án járványnak minősítették a fertőzés terjedését az országban, és megtették az első intézkedéseket annak megfékezésére.

Március 31-től a kormány további korlátozó intézkedéseket jelentett be az emberek mozgásával kapcsolatban. Április 20-án egyes korlátozásokat feloldottak, majd további könnyítések következtek májusban és júniusban.

A címlapfotó illusztráció.