Az amerikai házelnök bírálja, hogy Trump kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját

 

Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök vasárnap egy televíziós interjúban bírálta, hogy Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját, Roger Stone-t.

A demokrata párti politikus a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az elnöki kegyelem megdöbbentő korrupció, és ez szerinte fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve is.

Roger Stone-t, aki régebben Donald Trump tanácsadója volt, 40 hónapig tartó börtönbüntetésre ítélték, mert az oroszoknak a 2016-os választásokba történt beavatkozását vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottságnak és a kongresszusi meghallgatáson a törvényhozóknak is hamis nyilatkozatot tett, továbbá megpróbált befolyásolni tanúkat. Stone – aki a Nixon-adminisztráció óta aktív résztvevője az amerikai politikának – a jövő héten kezdte volna meg börtönbüntetése letöltését.


Donald Trump péntekről szombatra virradóra közölte, hogy elnöki kegyelemben részesíti. Döntését a Twitteren közzétett bejegyzésében azzal indokolta, hogy Stone jogellenes boszorkányüldözés célpontja volt a Mueller-vizsgálat során. Trump hozzátette, hogy ennek a vizsgálatnak soha nem lett volna szabad megtörténnie.

Az elnöki döntést demokrata párti és republikánus politikusok is bírálták. Nancy Pelosi a vasárnapi televíziós nyilatkozatában visszatért a Mueller-vizsgálatra és az annak nyomán a demokraták által indított, az elnök felmentését célzó impeachment-eljárásra is. Azt állította, hogy az egész impeachment-eljárás a nemzet biztonságáról szólt.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy az elnöki kegyelem bevett gyakorlat az Egyesült Államokban. 2001-ben például Bill Clinton akkori amerikai elnök kegyelemben részesítette Marc Rich üzletembert, a Demokrata Párt egyik nagy pénzügyi támogatóját, akit többszörös adócsalásért és Iránnal való olajkereskedelemért ítéltek el.

A címlapfotó illusztráció.