×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tizenegyen fulladtak vízbe a Földközi-tenger egyik veszélyes partszakaszán

 

Tizenegy ember vízbe fulladt Észak-Egyiptomban a Földközi-tenger egyik veszélyes partszakaszán, ahol a sziklák között sebesen áramlik a víz.

A helyi turisztikai hivatal beszámolója szerint a végzetes eset Alexandria egyik strandján történt, ahol egy fiatal fiú a vízbe szaladt, majd fuldokolni kezdett.

Egy férfi sietett segítségére, de őt is elragadta a víz.
Ezután egy csoport kilenc tagja szaladt a tengerbe, hogy megmentse a fuldokolókat, de mindannyian meghaltak – mondta Dzsamál Rasad vezérőrnagy.

A helyi katasztrófavédelem hat holttestet emelt ki a vízből, a többiek után még kutatnak.

Az Alexandria közeli strandok népszerűek, azonban jelenleg a koronavírus-járvány miatt zárva vannak, életmentők sincsenek a parti őrhelyeken.
A csoport tagjai kora hajnalban mentek ki a tengerparti strandra, mert attól tartottak, hogy a rendőrök, akik vigyázzák a járvány alatti tilalom betartását, elkapják őket – derült ki a hatósági beszámolóból.

Az egyiptomi Palm Beach veszélyes partszakaszáról ismert. A helyi sajtó szerint itt minden évben sokan a vízbe vesznek, mert nagyon erősek az áramlatok, és sok a szikla. Tavalyelőtt, 2018-ban 21 haltak meg. Számos parlamenti képviselő többször is követelte már az itteni strandok bezárását.

A mostani baleset komoly aggodalmakat váltott ki Egyiptomban, ahol nyáron 38 Celsius-fokos a hőség, és az emberek a járványtilalom ellenére igyekeznek a vízben enyhet találni a meleg elől.