A legtöbb európai kisebbség nem kap megfelelő anyanyelvi tájékoztatást a járványról

 

A legtöbb európai kisebbség nem kap megfelelő anyanyelvi tájékoztatást a koronavírusról – derült ki abból a március és június között készült felmérésből, amely 25 európai ország 43 nemzeti kisebbségének és nyelvi csoportjának válaszait tartalmazza.

A felmérést Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kezdeményezte. A felmérésben azt vizsgálták, hogy a járvánnyal kapcsolatos általános intézkedésekről, a járványügyi tudnivalókról volt-e kisebbségi nyelveken tájékoztatás, működik-e segélyvonal kisebbségi nyelven, illetve milyen mértékben megoldott a távoktatás anyanyelven.

Az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi csoportjának és a FUEN tagszervezeteinek hozzájárulásával véglegesített jelentésben több ajánlást fogalmaztak meg. A koronavírus megfékezésével kapcsolatos intézkedésekről csak a kisebbségek 34,9 százaléka kap teljes körű tájékoztatást kisebbségi nyelven, 20,9 százalék csak részlegeset, míg 44,2 százalék esetében egyáltalán nincs kisebbségi tájékoztatás.


A legtöbb esetben az állami és regionális hatóságok biztosítják ezt, de a kisebbségi szervezetek és kisebbségi nyelvű média szerepe is kiemelkedő, például a romániai magyarok esetében, ahol az RMDSZ és a média vállalta fel az anyanyelvi tájékoztatás feladatát. A jelentés ajánlása szerint az államnak biztosítania kell a kisebbségi közösségek pontos és érthető tájékoztatását. Az esetek több mint kétharmadában a segélyhívó szám sem érhető el a kisebbségek anyanyelvén.

Az oktatás a legtöbb országban átköltözött az online térbe, de csak a kisebbségek felének esetében van anyanyelvű távoktatás, további 14 százalék esetében részleges, 23,3 százalék számára pedig egyáltalán nincs biztosítva az anyanyelvi oktatás az interneten. A kezdeményezők szándéka, hogy a felmérést és annak következtetéseit beillesztik a Minority SafePack európai polgári kezdeményes érvrendszerébe.

A címlapfotó illusztráció.