×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Eltávolításra ítélt szobrokat venne meg egy orosz alapítvány

 

Vételi ajánlatot tett az orosz Art Russe alapítvány Theodore Roosevelt amerikai elnök New Yorkban és Alekszandr Baranov, az észak-amerikai orosz települések kormányzója Sitkában (Alaszka állam) eltávolításra ítélt szobrára – közölte kedden az Interfax hírügynökség.

Rena Lavery, az Art Russe alapítvány igazgatója a New York-i és az alaszkai hatóságokhoz írt levelében hangsúlyozta, hogy nagy történelmi jelentőséget tulajdonít mindkét, az Egyesült Államokban a faji megkülönböztetés elleni küzdelem címén veszélybe sodort emlékműnek, amelyeket szerinte meg kell őrizni.

Lavery szerint Roosevelt jelentős politikus volt, aki a két ország történelmének több szakaszában is kapcsolatba került Oroszországgal. Ő volt az, aki tető alá hozta az orosz–japán háborút 1905-ben lezáró portsmouthi szerződést.

Az igazgató rámutatott, hogy a Baranov-emlékmű az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, 19. század eleji kapcsolatok történetének jelentős szakaszát testesíti meg. Az alapítvány ezért az orosz történelmi örökség jelentős darabjaként kész annak megvásárlására és megőrzésére.

A 2012-ben alapított Art Russe célja egyébként a 20. századi orosz és szovjet művészet külföldi megismertetése és előmozdítása.

A Theodore Rooseveltet lóháton, egy gyalogos fekete és egy észak-amerikai indián férfi társaságában ábrázoló szoborcsoport a New York-i természettudományi múzeum bejáratánál áll. Az intézet vezetése a kompozíciót rasszistának minősítve annak áthelyezése mellett döntött, amelyet Bill de Blasio polgármester időszerű, Donald Trump amerikai elnök pedig nevetséges döntésnek nevezett.

Baranov ülő szobra az 1867-ig Novo-Arhangelszknek nevezett Sitka történelmi központjában található. Eltávolítását a városi tanács nyílt ülésén arra hivatkozva kezdeményezték aktivisták, hogy az emlékmű sértheti Alaszka őshonos lakosainak érzéseit.