×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A főügyész szerint nem ruházhatja át jogi költségeit Benjámin Netanjahu

 

Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész ellenzi, hogy Spencer Partridge amerikai mágnás tízmillió sékelt adjon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek jogi védekezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja kedden.

Mandelblit azt írta az állami számvevőszék engedélyezési bizottságának, hogy az az elv érvényes ebben az esetben is, amely tilt minden előnyt és ajándékot a miniszterelnök számára, mint általában a köztisztviselők számára.

A főügyész szakvéleményét az állami számvevőszék keretében működő engedélyezési bizottság kérte ki, miután a múlt hónapban megvitatta az ügyet. „Nem állítható, hogy Partridge miniszterelnöknek szánt összege nem ajándék, amelyet köztisztviselőként adnak neki” – állapította meg Mandelblit.

A miniszterelnök előzőleg kérést nyújtott be a bizottsághoz,

hogy Partridge finanszírozhassa jogi védelmét az ellene folyó, és már bírósági tárgyalási szakaszba jutott, csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt indított eljárásokban.

A meghallgatás végén a bizottság kikérte Mandelblit szakvéleményét a Netanjahu és Partridge közötti esetleges összeférhetetlenség kérdésében, mivel az amerikai milliárdos szerepel a miniszterelnök elleni vádemelés tanúinak listáján. A bizottság bejelentette, hogy a főügyész véleményének ismeretében fogja megvitatni a beadványt.

A bizottság már negyedik alkalommal vitatta meg a bírósági eljárások finanszírozásának ügyét, miután elutasította a miniszterelnök három korábbi kérését.

2018 novemberében az engedélyezési grémium két okból mondott nemet Netanjahu első kérelmére,

először is, mert nem helyénvaló, hogy nagyrészvényesek finanszírozzák olyan ügyekben a jogi védelmet, melyekben éppen részvénytulajdonosokkal és részvényesekkel való kapcsolattartással összefüggő bűnügyekről van szó, másodszor, mert a kormányfő megtagadta vagyonnyilatkozatának átadását, és információk nyújtását a Partridge-dzsel fennálló kapcsolatának jellegéről.

2019 januárjában a miniszterelnök felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de azt is elutasították. Netanjahu fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, és miután további meghallgatást tartottak, a bizottság 2019 júniusában véglegesen elutasította megújított kérelmét.

Május végén Jeruzsálemben megkezdődött a bírósági eljárás Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen korrupció, csalás és hivatali visszaélés vádjával, melyekben ő következetesen tagadja, hogy bűncselekményt követett el. Izrael történelmében először fordult elő, hogy hivatalban lévő miniszterelnök ellen büntetőeljárás indult.