×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A rossz körülmények miatt fertőződtek meg a német húsüzemben

 

Gütersloh-ban és Warendorfban a hét elején visszaállították a járványügyi korlátozásokat, miután tömeges fertőzés történt a térség egyik legnagyobb vállalata, a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi üzemében.

A rossz körülmények miatt fertőződtek meg annyian koronavírussal az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Gütersloh járásban lévő húsüzemben – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 Ma reggel című műsorában.

A műsorban arról beszéltek, hogy Gütersloh-ban és Warendorfban a hét elején visszaállították a járvány eddigi legsúlyosabb, március-áprilisi szakaszában megismert korlátozásokat, miután tömeges fertőzés történt a térség egyik legnagyobb vállalata, a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi üzemében.

A Tönnies húsüzem logója az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Rheda-Wiedenbrückben (Fotó: MTI/EPA/Friedemann)Vogel

A 7000 dolgozó közül 1553-nál mutatták ki az új típusú koronavírust (Sars-Cov-2). Nógrádi György elmondta, 20 négyzetméteres szobákba helyeztek el 6-8 román vendégmunkást, ráadásul matracokon. Ezért havonta 300 eurót kértek tőlük, „tehát nem emberi körülmények voltak” – fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy a járványgóc azonosítása után tesztelték a lakosságot is, de csak két embernél mutatták ki a vírust, ami azt jelzi, hogy csak a húsüzem dolgozói érintettek.

A címlapfotó illusztráció.