×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyarországon is elhúzódó áradásra lehet számítani a kárpátaljai esőzések miatt

 

Válságos helyzet alakult ki az árvizek miatt Kárpátalján és Nyugat-Ukrajnában. Több mint kétszáz települést árasztott el a víz, és csaknem harmincat elvágott a külvilágtól. A kárpátaljai esőzések miatt árad a Tisza magyarországi szakasza is. Tiszabecsnél egy nap alatt egy métert emelkedett a vízszint. A vízgyűjtőn további csapadék várható, ezért elhúzódó áradásra kell számítani. A Duna szintje is megemelkedett az elmúlt napokban – hangzott el az M1 Híradójában.

Ukrajna egyes területein a havi átlag 70 százalékának megfelelő csapadék esett az elmúlt két napban. Nagy erővel dolgoztak a mentőalakulatok kedden az ukrajnai Csernyivci megyében is.

Speciális járművekkel menekítették ki az embereket az elöntött területekről, a házaikból,

majd  biztonságos helyre szállították őket. Súlyos áradásokat okozott a viharos széllel kísért esőzés az ország nyugati részén, ahol csaknem kétszáz települést öntött el a víz.

A környék több folyója kilépett a medréből. Az iszapos víz hidakat, utakat mosott el, több védőgátat átszakított. A felhőszakadás helyenként a talajt is fellazította, és földcsuszamlásokat okozott.

Lviv megyében csaknem száz házat is elöntött a víz, amely több települést elzárt a külvilágtól, járhatatlanná váltak az összekötő utak. Volt ahová csupán csónakkal tudtak behatolni a mentőalakulatok.

Kárpátalján a Felső-Tisza-vidéken okozta a legnagyobb károkat az árvíz, mely a térségben szintén hidakat, utakat mosott el.

Halálos áldozatai is vannak ítéletidőnek. A hírek szerint legkevesebb három ember életét vesztette.

A hatóságok nagy erővel dolgoznak, hogy megelőzzék a további katasztrófákat. A kormány a nemzeti gárdát is kivezényelte a mentésre. Az ukrán miniszterelnök, Denisz Smihal és Arszen Avakov belügyminiszter szerdán helikopterrel repülte körbe az árvíz sújtotta területeket. A kormányfő szerint válságos az árvízhelyzet Nyugat-Ukrajnában.

Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában és Romániában is komoly károk keletkeztek

Szerbiában időközben megkezdődött a helyreállítás és a takarítás.

Pozega, Szerbia (Fotó: EPA/Dragan Karadarevic)

Több száz lakóház került víz alá kedden az ország középső és délnyugati részén. Sok embernek kellett elhagynia az otthonát.

Egyes szerbiai településeken rendkívüli helyzetet rendeltek el. Az áradások hidakat és országutakat rongáltak meg, több helyen megbénult a közlekedés.

Volt, ahol még szerdán is combig érő vízben gázoltak az emberek.

A szomszédos Bosznia-Hercegovina több városában a visszahúzódott ár után takarítanak, megkezdődtek a helyreállítási munkálatok.

Az éjszaka folyamán Zivinice környékét ismét elöntötte a víz, miután egy újabb folyó kilépett medréből. „Becsléseink szerint ezerhektárnyi mezőgazdasági terület, háromszázötven lakóház és több mint kétszáz gazdasági épület került víz alá a térségben” – vont mérleget Amir Kamberovic, a zivinicei polgári védelem vezetője.

Romániában időközben egyre több település utcáit árasztja el a víz a kitartó esőzések miatt. Az erdélyi Nagyenyeden sokakat álmában ért kedden az özönvíz.

A hegyekből lezúduló víz rengeteg sarat és szemetet sodort magával a völgybeli településekre. A Bukarestet és Kürtös városát összekötő sínpárt is törmelék borította be. Emiatt órákig álltak a vonatok.

Három halálos áldozata van az áradásnak az országban.

Emelkedett a Duna és a Tisza vízszintje is

Óbudán, a Római-partot már elárasztotta a víz. Sok helyen a fák törzsei sem látszanak ki a vízből. Nemsokára azonban visszatérhetnek a vendégek. A Duna hajnalban 483 centiméteren tetőzött Budapesten, ami azt jelenti, hogy az épületek biztonságban voltak, és nem kellett készültségi szintet elrendelni.

A Tisza partján viszont több üdülőtulajdonos is arra készül, hogy kilép a folyó a medréből és eléri az ingatlanokat. Vásárosnaménynál már most sokan összecsomagolták az ingóságaikat.

A folyó vízállását a vízügyi szakemberek ellenőrzik a helyszínen, ellenőrzik a gátakat is, és az uszadékoktól is megszabadítják a folyót. Nyolc védelmi szakaszon csaknem százan dolgoznak.

A térségben már eddig is több métert emelkedett a vízszint, és további növekedést várnak.

Egyelőre a Tisza mellékfolyóján, a Túron van elsőfokú árvízvédelmi készültség, de mivel újabb csapadék várható a vízgyűjtőkön, több helyen is nő majd a vízszint.

A Tisza felső szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség valószínű, a Tiszalök alatti szakaszon pedig valószínűleg nem kell elrendelnünk készültséget, de az ártéren akár mezőgazdasági területeket is elönthet a víz.

Az előrejelzések szerint a Felső-Tisza vízgyűjtőjén további csapadék várható, ami állandósíthatja a magas vízállásokat.

Az árhullám levonulása így akár két hétig is elhúzódhat.