Bihartól Hargitán át Moldváig áldozatokat követeltek az áradások

 

Az elmúlt egy napban Románia-szerte kilencven településen okoztak károkat a hirtelen megáradt patakok és folyók. Több mint százhetven házat öntött el a víz, a katasztrófavédők menekítették ki az embereket.

Halálos áldozatai is vannak a romániai áradásoknak, egy moldvai megyében egy idős asszonyt sodort el az ár, Bihar megyében egy férfi a megáradt patakba fulladt – számolt be az esőzések okozta romániai áradásokról az M1 Híradója.


Súlyos a helyzet az erdélyi Nagyenyeden is. A várost éjszaka érte el az ár, több utcát, házakat, pincéket öntött el a víz, egy családot a tűzoltóknak kellett kimenekíteni az otthonából.

A megáradt Enyed-patak kimosta a töltést a vasúti sínek alól, a vonatközlekedés több vonalon szünetel.

Percek alatt óriási nagy sebességgel és nagy erővel jött a víz, félelmetes volt, ami történt. Azt láttuk, hogy az emberek egyes helyen nyugodtan alszanak, az utca tele vízzel. Gyorsan intézkedtünk, hogy a szirénák megszólaljanak, mert az az első, hogy az életeket mentsük, utána az összes többi javítható – mondta Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere az M1-nek.

A hegyekből lezúduló víz rengeteg szemetet, ágakat és pillepalackot sodort magával az Enyed-patakba. Ezek egy vasúti híd alá szorulva elzárták a víz útját, a víz pedig a város utcáin keresett új medret.

A Hargita megyei Homoródszentmártonban a medréből kilépő Homoród folyó és a tavaly nyáron szinte teljesen kiszáradt Gyepes-patak okozott jelentős károkat.


Árvíz Nagyenyeden

Jakab Attila, a település polgármestere elmondta, reménykedik abban, hogy a károk felmérése után kormányzati támogatással helyrehozhatják az áradás okozta pusztítást.

Az elmúlt egy napban Románia-szerte kilencven településen okoztak károkat a hirtelen megáradt patakok és folyók. Több mint százhetven házat öntött el a víz. Elsodort autóból és elöntött házakból is a katasztrófavédők menekítették ki az embereket.

Románia északi részén szerda délig a legmagasabb fokozatú árvízriadó van érvényben a folyókon, köztük a Felső-Tiszán is.

Az ország szinte teljes területén újabb viharokra és heves esőzésekre figyelmeztetnek.