×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A The New York Times szerint a családok szétszakítása sem nagy ár azért, hogy minél többen támogassák a feketék ügyét

 

A családok szétszakítása sem nagy ár azért, hogy minél többen támogassák a feketék ügyét – ez derül ki az amerikai liberális napilap, a The New York Times által közölt egyik írásból. Egy fiatal afroamerikai író, jogvédő szerint most nem arra van szükség, hogy a közösség kifejezze együttérzését, hanem arra, hogy harcoljanak a feketékért, és ha kell, saját családjukkal is szembemenjenek – hangzott el az M1 híradójában.

„Mondjátok meg szeretteiteknek és rokonaitoknak, hogy addig nem látogatjátok meg őket, vagy veszitek fel nekik a telefont, amíg nem tesznek lényegi lépéseket a feketék támogatására” – írta Chad Sanders egy véleménycikkben, amelyet a liberális The New York Times közölt.

A fiatal író eddigi életműve nagy részben az amerikai fekete közösség úgynevezett szabadságharcáról szólt, arról az elnyomásról, amelyet szerinte az afrikai-amerikai közösség nap mint nap elszenved az Egyesült Államokban.

Sanders a véleménycikkben azt írja, az utóbbi napokban, hetekben több fehér barátja is küldött neki olyan üzeneteket, amelyekben együttérzéséről és a feketékkel szembeni erőszak kapcsán érzett dühéről biztosítja.

Sanders szerint ezek puszta szavak, amikkel a fehérek akarják rajta keresztül a saját bűntudatukat csökkenteni.

Az író ezért azt javasolja mindazoknak, akik mindenképpen valamilyen üzenetet írnának, hagyjanak fel a #love, vagyis a hashtag szeretetüzenetek küldözgetésével. Küldjenek inkább üzenetet szeretteiknek és rokonaiknak, hogy addig nem látogatják meg őket vagy veszik fel nekik a telefont, amíg nem tesznek lényegi lépéseket a feketék támogatására, ha kell akár úgy, hogy részt vesznek tüntetéseken vagy pénzbeli hozzájárulással a feketék javára.

Sanders a cikkét a Twitteren is reklámozta, ám valószínűleg nem számított arra a bírálathullámra, amit kapott. Az egyik kommentelő szerint ez a cikk arra utasítja őket, hogy átkozzák ki szeretteiket, ha nem mennek el tüntetni vagy nem adnak pénzt. Hozzáteszi,

a nagyszülők így a koronavírus-fertőzés veszélyének tennék ki magukat egy tömegtüntetésen, ha látni akarnák az unokáikat.

Van, aki szerint az afroamerikai író azt várja el az amerikai családok tagjaitól, hogy ha másképp nem megy, akkor bűntudatkeltéssel vagy érzelmi zsarolással vegyék rá egymást a jogvédő mozgalmak, a tüntetések és a tüntetők támogatására.

A címlapfotó illusztráció.