Tüntetés Párizsban: előállították a fehérek elleni rasszizmus miatt demonstrálókat

 

Ismét ezrek tüntettek szombaton francia nagyvárosokban a rendőri erőszak és rasszizmus ellen a koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére, egy nappal azután, hogy a rendőrök tiltakoztak országszerte amiatt, hogy a kormány nem támogatja eléggé őket. Ezentúl automatikusan felfüggesztik a rendőröket rasszista cselekmények vagy kijelentések gyanúja esetén.

A legnagyobb megmozdulást Párizsban egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte.

A börtönből szabadult férfi elmenekült egy rendőri igazoltatás elöl, de elfogták, és egy párizsi elővárosi rendőrőrsön előállították, ahol kihallgatása közben meghalt. A büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét.


Kábítószer hatása alatt álló, rendőri intézkedés közben meghalt férfi miatt tüntettek

A szakértői vélemény szerint Traoré halála pillanatában kábítószer hatása alatt állt, és szívbetegségével összefüggésben vesztette életét. A család által megbízott jogi szakértő szerint viszont az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr fojtófogással a földre szorította.

Assa Traoré, a meghalt férfi testvére az előállításában részt vevő csendőrök vád alá helyezését kérte.

„George Floyd, a Minneapolisban május 25-én egy fehér bőrű rendőr által megölt afroamerikai férfi halála közvetlenül a bátyám halálát idézi Ugyanez a helyzet Franciaországban, testvéreink halnak meg” – mondta a nő, azt ígérve, hogy addig folytatja a küzdelmet, amíg az igazságszolgáltatás nem szolgáltat tényleg igazságot.

A République téren tartott beszédek után a rendőrség nem engedte a többezres menetet felvonulni az Opera felé, így a tömeg jelenleg a térre szorulva folytatja a tiltakozást és skandál jelszavakat – számolt be az esemény idején az MTI tudósítója.

Őrizetbe vettek 12, a fehérek elleni rasszizmus miatt tüntetőt

A rendőrség délután előállította a Generation Identitaire mozgalom 12 tagját, akik a teret övező egyik ház falára molinót feszítettek ki a fehér bőrűek elleni rasszizmus ellen tiltakozva.

A fiatalokból álló mozgalom saját meghatározása szerint az iszlám terjeszkedése és a migránsinvázió ellen küzd Franciaországban .

Igazságot a fehérek elleni rasszizmus áldozatainak feliratú zászlót helyeztek egy ház falára a Generation Identitaire mozgalom tagjai Párizsban 2020. június 13-án. (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Adama Traoré családja június 2-án több mint 20 ezer embert mozgósított a párizsi bűnügyi bíróság épülete elé. A nem engedélyezett megmozdulást eredetileg a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni amerikai tiltakozások támogatására szervezték Párizsban, s a mozgalom az elmúlt tíz napban egyre nagyobb méreteket öltött és az egész országban kiszélesedett. Szombaton Marseille-ben, Lyonban, Montpellier-ben, Nantes-ban, Saint-Nazaire-ban és Bordeaux-ban is tüntettek, vasárnap Strasbourgban terveznek tiltakozást.

A kormány az elmúlt napokban nem győzte csendesíteni a hazai közéleti vitákat a rendőri erőszakról és rasszizmusról. Christophe Castaner belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy ezentúl nem alkalmazható az előállításokkor az úgynevezett fojtófogás, amely George Floyd halálát is okozhatta, és zéró toleranciát hirdetett a rendőri rasszizmus ellen.

Felháborítja a rendőröket a rasszizmus gyanúja miatti felfüggesztés

A rendőrök körében elsősorban az a bejelentés váltott ki felháborodást, amely szerint ezentúl automatikusan felfüggesztik a rendőröket rasszista cselekmények vagy kijelentések gyanúja esetén.

Szerdán Edouard Philippe miniszterelnök a szenátusban jelezte, hogy megbízik a rendőri erőkben, Emmanuel Macron pedig elítélte a rasszizmust és a diszkriminációt, amelyet a köztársasági egyetemesség elárulásának nevezett, de megvédte a rendőri erőket, amelyeknek elsöprő többsége nem tudná magát besározni. Nicole Belloubet igazságügyi miniszter pedig úgy vélte, hogy a rendőrök elleni megmozdulások le fognak csendesedni.

A címlapfotó illusztráció.