Fordulat Madeleine McCann ügyében

 

Két másik gyermek eltűnéséhez is köze lehetett Madeleine McCann feltételezett gyilkosának. A 43 éves férfi jelenleg börtönben van. A német hatóságok azt vizsgálják, hogy van-e összefüggés a korábbi rejtélyes eltűnések között. A gyanúsított nem ismeretlen a hatóságok előtt. Eddig legalább 17-szer állt bíróság elé, a legtöbbször szexuális bűncselekmények elkövetése miatt – hangzott el az M1 Híradójában..

Egy omladozó épületben lakott az férfi, akit a német hatóságok a 13 éve eltűnt Madleine McCann meggyilkolásával gyanúsítanak A szász-anhalti ügyészség szerint a 43 éves férfinak köze lehetett másik két gyermek eltűnéséhet is. Egyikük egy hatéves német kisfiú, akinek 1996-ban Portugáliában veszett nyoma.

A másik az ötéves Inga Gehricke, aki 2015 májusában egy családi összejövetelen tűnt el, azon a környéken, ahol a sajtóban Christian B. néven emlegetett férfi is tartózkodott A rendőrség később átkutatta a férfi tulajdonában lévő házat a számítógépes adattárolóján gyermekekről készült pornográf fotókat találtak, de nem indult ellene nyomozás, annak ellenére sem, hogy nem volt alibije Inga eltűnésének napjára.


Hosszú bűnlajstroma van a gyanúsítottnak

Christian B. jelenleg börtönben van, mert Portugáliában még 2005-ben brutálisan megvert, majd megerőszakolt egy 72 éves asszonyt. A német Bild bulvárlap szerint közvetlenül letartóztatása előtt egy boltot üzemeltetett az észak-németországi Braunschweigben.

Hét évre elítélték, a kieli börtönben tölti büntetését. Már fiatalon a 90-es években a rendőrség látókörébe került, hosszú bűnlajstroma van, amelyek között, betörés, lopás, drogkereskedelem és nemi erőszak is szerepel.

„A gyanúsítottat többször elítélték szexuális bűncselekmény és gyermekek szexuális zaklatása miatt” – mondta a braunschweigi ügyészség szóvivője, Christian Wolters szerdán, miután bejelentette, hogy a férfit a 2007-ben eltűnt Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsítják.

Rejtélyes eltűnés

A háromgyermekes brit orvosházaspár kislányának nem sokkal negyedik születésnapja előtt veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz üdülőhelyen. Kisebb ikertestvéreivel egy földszinti apartmanban aludt, miközben a szülei nem messze a szobától egy baráti házaspárral vacsoráztak.

A kicsiket felváltva, félóránként ellenőrizték, de az édesanya este tízkor Maddie ágyát már üresen találta, az ablak nyitva volt. A kislány eltűnése példa nélküli nemzetközi visszhangot váltott ki. A világ szinte minden pontján látni vélték, de sehol sem akadtak a nyomára.