×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az amerikai nagykövetség előtt tüntettek Bécsben

 

Ismét több ezren vonultak az utcára pénteken Bécsben, hogy tiltakozzanak a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen.

Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

A rendőrség becslése szerint nagyjából 8500-an gyűltek össze az osztrák fővárosban, az egyesült államokbeli eseményekre reagáló, #Blacklivesmattervienna címmel meghirdetett eseményre.
A felvonulás az amerikai nagykövetség elől indult, és a Fogadalmi templom mögötti parkban ért véget.

„Mi, feketék szolidárisak vagyunk (amerikai társainkkal), bárhol is legyünk a világban” – mondta az egyik szervező, Imoan Kinshasa.

„Bármelyikünk járhatott volna úgy, ahogy George Floyd” – tette hozzá arra a minneapolisi fekete férfira utalva, aki egy rendőri intézkedés eredményeként megfulladt. George Floyd halála után zavargások törtek ki szerte az Egyesült Államokban, és a rasszizmus elleni tiltakozó megmozdulásokat szerveztek az egész világon.

Csütörtök este nagyjából 50 ezren vettek részt Bécsben a rasszizmus ellen meghirdetett nagygyűlésen.