×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Provokáció: Sepsiszentgyörgyön megünnepli Trianont a nacionalista Calea Neamului

 

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület.

Cikkünk frissült.

Az egyesület Facebook-oldalán közölte, hogy Sepsiszentgyörgy központjában „Vitéz” Mihály havasalföldi vajda lovas szobra előtt ünneplik meg csütörtökön délután 14 órától a trianoni békeszerződés centenáriumát.

Ismert: II. Mihály havasalföldi fejedelem hadai a közszékelyek segítségével a 17. század zűrzavaros hatalmi villongásai idején rövid időre Moldvát és Erdélyt is elfoglalták, majd Erdélyben mindennapos rablásokat, erőszakoskodásokat rendeztek.

Sepsiszentgyörgyre megyünk június negyedikén, oda, ahol a magyar irredentizmus máig nem ismeri el a trianoni döntést, nem ismeri el, hogy Erdély román föld – áll a bejelentésben.

Három másik egyesületet is jelezte, hogy csatlakoznak

Mihai Tirnoveanu, a nacionalista egyesület elnöke személyes Facebook-oldalán három másik egyesületet is megjelölt, amelyek már jelezték, hogy csatlakoznak a megmozduláshoz. Közölte:

a sepsiszentgyörgyi rendezvényt közös lakmározás követi egy „mesés helyen”.

Személyes oldalán az egyesület vezetője azt is kifejtette: azért nem Brassóban, Craiován vagy Galacon ünnepelnek, mert ezekben a városokban „a magyar irredenta erők nem kérnek területi autonómiát”.

Úgy vélte: Sepsiszentgyörgyön kell megértetni az emberekkel, „hogy Erdély román föld, hogy Hargita és Kovászna megye a román nemzetállam része, melyben a román az egyetlen hivatalos nyelv”.

Azt is hozzátette: azért lobogtatják Sepsiszentgyörgyön a román zászlót december elsején, az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozat évfordulóján, vagy január 24-én, Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepén, és Trianon ünnepén is, mert itt mások gyászlobogókat vagy Magyarország zászlaját lengetik.

„Itt van szükség a román identitás kinyilvánítására, mert ezt az identitást itt vonják kétségbe, itt akarják eltörölni” – jelentette ki az egyesületi vezető. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában nyugalomra intette a székelyföldi város lakóit.

Az önkormányzatnak nem kell engedélyeznie az eseményt

Elmondta: kulturális eseményt jelentettek be a szervezők, amelyet az önkormányzatnak nem kell engedélyeznie. A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben kiadott miniszteri rendelet szerint azonban a szabadtéri kulturális rendezvények szervezőinek egy járványtani stratégiát is be kell mutatniuk.

A polgármester szerint Mihai Tirnoveanu szerdán bemutatta ezt a stratégiát az önkormányzatnak, illetve az engedélyezési bizottságban részt vevő csendőrség és rendőrség képviselőinek.

Ezt továbbküldték a Kovászna megyei tiszti orvosnak véleményezésre, és ez alapján döntenek az engedélyezésről.

„Kezeljük ugyanazzal a nyugalommal és önbizalommal ezt a megnyilvánulást, mint amikor december elsején provokátorok érkeznek a városba. Mindig legyen szem előtt, hogy ezek jönnek és hazamennek, de mi itt kell maradjunk” – fogalmazta meg sepsiszentgyörgyiekhez intézett felhívásában Antal Árpád polgármester.

A Brassóban élő Mihai Tirnoveanu által képviselt Calea Neamului román nacionalista szervezet évek óta a székelyföldi városokban ünnepli a román nemzeti ünnepeket. Ez az egyesület volt az egyik szervezője a hősök napja alkalmából tavaly és idén tartott úzvölgyi rendezvényeknek.

Az általa és partnerei által mozgósított többezres tömeg tavaly június 6-án erőszakkal hatolt be az úzvölgyi katonatemetőbe, melyet a székelyföldiek élő lánccal próbáltak megvédeni.

A címplapfotó illusztráció.