Új ebolajárványgóc alakult ki Kongóban

 

Új ebolajárványgóc alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban a nyugati Mbandaka városában, amely több mint ezer kilométerre található az ország keleti felében lévő góctól – jelentette be hétfőn Eteni Longondo egészségügyi miniszter Kinshasában.

A tárcavezető szerint Mbandakában

eddig négy halott szervezetében mutatták ki a halálos vírust.

„Megerősíthetem, hogy van egy új ebolajárványgócunk Mbandakában” – közölte Longondo újságírókkal. „Nagyon gyorsan küldjük oda az oltóanyagot és gyógyszert” – tette hozzá.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Twitter-üzenetben szintén megerősítette az új ebolajárványt. Az afrikai ország 2018 augusztusától küszködik az immáron tizedik ebolajárvánnyal, amely azóta 2200 ember halálát okozta a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Az ebola április közepén ismét megjelent,

néhány nappal azelőtt, hogy a kinshasai vezetés hivatalosan kihirdette volna a járvány végét. Ugyanakkor az utóbbi 30 napban nem jelentettek új fertőzöttet az ország keleti feléből.