×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bíróság kötelezte a nagymamát unokái képének törlésére

 

A döntés szerint a nőnek a Facebookról és a Pinterestről is törölnie kell az unokáit ábrázoló, a szülők engedélye nélkül posztolt képeket. Az ügy azt követően került bíróság elé, hogy a nagymama és lánya nem tudták rendezni a vitát. A gyerekek anyja többször kérte a nagymamától, hogy törölje a közzétett felvételeket.

A bíró úgy döntött, hogy az ügy az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) hatálya alá tartozik.

Az egyik szakértő szerint a döntés tükrözi az „Európai Bíróság évek óta képviselt álláspontját”.

A GDPR nem vonatkozik adatok pusztán személyes vagy otthoni felhasználására, de ez a kitétel jelen esetre nem érvényes, mivel a fényképek közösségi oldalakon való nyilvánossá tételével azok széles közönség számára váltak elérhetővé. „A Facebook esetében nem zárható ki a közzétett fotók terjesztésének lehetősége, valamint az, hogy végül harmadik fél kezébe jutnak” – áll a határozatban.

A nőnek el kell távolítania a képeket a közösségi oldalakról, vagy napi 50 euró (17 ezer forintos), legfeljebb összesen ezer euró (350 ezer forint) pénzbüntetést kell fizetnie.

Amennyiben újabb képeket közöl a gyerekekről, naponta plusz 50 euróval növekszik a büntetése.

Úgy vélem, a döntés sok embert meg fog lepni, akik valószínűleg nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt posztolják vagy tweetelik képeiket” – idézi Neil Brown brit jogászt a BBC.com.