×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tízmilliárdokat vesztettek a járvány miatt a brit szupergazdagok

 

Alig néhány hét alatt több mint 50 milliárd fontot vesztettek a brit gazdagok leggazdagabbjai a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai miatt, amelyek a brit uralkodó befektetési portfolióját sem kímélték.

Elnéptelenedett utca London Soho nevű negyedében. Nem csak a szórakozni vágyók tömege, de a leggazdagabb britek pénztárcája is jelentősen apadt a járvány miatt.  (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy–Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról.

A vasárnap 32. alkalommal megjelent összesítés szerint

a brit szupergazdagok felső kasztjának összvagyona jelenleg 743 milliárd font

(csaknem 298 ezer milliárd forint), 29 milliárd fonttal kevesebb, mint tavaly.

Ez az egyenleg tartalmazza a tavalyi Rich List összeállítása és a Covid-19 járvány kezdete óta végbement vagyongyarapodást is, amely – ha a koronavírus terjedésének megfékezését célzó, a gazdasági aktivitást és a piaci árfolyamokat is szélsőséges mértékben visszavető korlátozások nem törték volna meg a folyamatot – az idén újabb rekordra emelte volna a felső ezer összvagyonát.

A Rich List 2020 összeállítói szerint azonban a járvány elhatalmasodásának kezdete óta eltelt alig két hónap alatt a gazdasági és a piaci veszteségek 54 milliárd fontot (csaknem 22 ezer milliárd forintot) vittek el a brit szupergazdagok vagyonából.

A lista felső tízes mezőnyének tagjai összesen 15 milliárd fontot vesztettek március óta, és a milliárdosok száma is csökkent: jelenleg 147 fontmilliárdos él Nagy–Britanniában, néggyel kevesebb, mint tavaly.

A milliárdosok világfővárosa mindazonáltal továbbra is London, ahol a The Sunday Times vagyonlistájának szerkesztői szerint

89 fontmilliárdos él, több, mint a világ bármely más városában.

A lista szerkesztői hangsúlyozzák ugyanakkor azt is, hogy a globális pénzügyi válság 2009-ben elért mélypontja óta most először csökkent a Rich List tagjainak összesített vagyona.

Az idei milliárdos ranglista legnagyobb vesztesei a Hinduja testvérek, akik tavaly még vezették a vagyonlistát, ám azóta 6 milliárd fonttal lettek szegényebbek, és 16 milliárd fontra becsült jelenlegi vagyonukkal a Rich List 2020 második helyére szorultak vissza. Sri és Gopi Hinduja multinacionális vállalkozási hálózata az olaj- és az autóipartól a pénzügyi szolgáltatásokon át az ingatlan- és a médiapiacig terjed.

Van, aki a válság ellenére is gyarapodni tudott

Az idei Rich List első helyezettje – és legnagyobb nyertese – Sir James Dyson, az úttörő, gyakran meghökkentő technológiai újításairól ismert ipari nagyvállalkozó, akinek vagyona a lista összeállítóinak becslése szerint 3,6 milliárd fonttal 16,2 milliárd fontra emelkedett. Dyson gyarapodásának egyik fő hajtóereje – legalábbis a koronavírus-járvány kezdetéig – termékeinek dinamikus kereslete volt a kínai piacon.

Az irodalmárok vagyonlistáját továbbra is a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2020 szerkesztői 795 millió fontos vagyont tulajdonítanak, 45 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling az 1990-es évek elején még heti 70 fontos segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

J.K. Rowling 45 millió fonttal többől gazdálkodhat idén (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)

A legismertebb zenészek egyelőre nem panaszkodhatnak

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listáját Sir Paul McCartney és a korábbi örök második Lord Andrew Lloyd Webber vezeti holtversenyben. A Beatles egykori basszusgitárosa és a világhírű musicalszerző vagyona a Rich List 2020 szerint jelenleg egyaránt 800 millió font (320 milliárd forint). Ez Lloyd Webber esetében 20 millió fontos csökkenést, McCartney esetében 50 millió font gyarapodást jelent.

A fiatal zenésznemzedék mezőnyét Rihanna vezeti, aki először szerepel az összeállításban, és a Rich List 2020 szerkesztői által 468 millió fontra becsült vagyonával a harmadik helyre került, rögtön maga mögé utasítva a brit rock veterán szupersztárját, Sir Elton Johnt is. Sir Elton a vagyonlista szerkesztőinek becslése szerint 40 millió fontos gyarapodással 360 millió fontot tudhat bankszámláján, de ez is csak a negyedik helyre volt elég.

A koronavírus-járvány okozta piaci viharok a királyi ház befektetési portfolióját is megtépázták (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

A Rich List multimilliárdos élmezőnyéhez képest a brit uralkodó szinte szegénynek tűnik. A 94 esztendős II. Erzsébet királynő az idei listán 350 millió fonttal szerepel; ez 20 millió fontos veszteség tavaly óta. Ez azt is jelenti, hogy az uralkodó 16 helyet visszacsúszott egy év alatt, vagyona ugyanis tavaly a 356., az idén azonban már csak a 372. helyhez volt elegendő a Rich List ezres mezőnyében.

A Rich List 2020 szerkesztői szerint a királynő vagyonának apadását elsősorban az okozta, hogy a koronavírus-járvány okozta piaci viharok a királyi ház befektetési portfolióját is megtépázták.

A címlapfotó illusztráció.