×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újranyitnak a színházak Ausztriában

 

Május végén újranyitnak a kis és a közepes színházak Ausztriában, az előadásokon „koronavírus-megbízott” is jelen lesz, aki felügyeli a színházak látogatásával kapcsolatos szabályok betartását.

A színházak újranyitását be Rudolf Anschober (Zöldek) egészségügyi miniszter és Werner Kogler (Zöldek) alkancellár jelentette be pénteken.

Továbbra is az egészség védelme áll az első helyen, ezért a kulturális szektorban is csak lépésenként történhet az újranyitás – közölte Anschober.

Az egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy a nyitás kizárólag szigorú óvintézkedések mellett lehetséges; ugyanakkor nem lesz egyszerű megtalálni a megoldást a kórusok, a filmkészítők számára - jelezte.

A tárcavezető ismertette, hogy május 29-től ismét lehetővé teszik a legfeljebb százfős rendezvények, valamint színpadi próbák, filmfelvételek megtartását, július 1-jétől pedig 250 főre emelik az engedélyezett létszámot. Anschober kiemelte, hogy ezzel egy időben, ugyanezekkel a feltételekkel nyithatnak ki júliustól a mozik is.

Augusztustól már 500-an is részt vehetnek egy rendezvényen, sőt, ekkor már különleges biztonsági intézkedések mellett nagyobb, ezerfős események megrendezésére is van lehetőség - tette hozzá.

A rendezvényeken úgynevezett „koronavírus-megbízott” is jelen lesz, aki felügyeli a szabályok betartását, és kapcsolatban áll majd a hivatalokkal. Hozzátette: a részletes tervet a közeljövőben dolgozzák majd ki a kulturális szféra szereplőinek a bevonásával.

Werner Kogler aláhúzta: sokkal több mindenre van lehetőség, mint amit nem sokkal korábban remélni mertek volna. Hozzátette ugyanakkor: együtt kell megtanulniunk, hogyan tudják „kijátszani”a vírust.  A kulturális élet újranyitása nem egyszerű, mivel „szűk termekben sok ember van jelen egyszerre” – tette hozzá.

A kulturális és művészeti államtitkár lemondott Ausztriában

Közben bejelentette lemondását Ulrike Lunacek kulturális és művészeti államtitkár. „Nem volt több esélyem” – jelentette ki a politikus, nemrég ugyanis több művész is bírálta, egyebek mellett a kulturális intézmények szerintük kései újranyitása miatt.

Nemrég több ismert osztrák művész is csatlakozott ahhoz az online petícióhoz, amiben segítséget kértek a művészek számára. Az ismert kabarészínész, Lukas Resetarits pedig a Facebook-oldalán tiltakozott, amiért a politikai döntéshozók szerinte méltatlanul bánnak a kulturális élet szereplőivel. Lunacek szerint „nem csökkent a csalódottság” azt követően sem, hogy Werner Kogler alkancellár egy 700 millió eurós segélycsomagot hirdetett a kulturális és a sportegyesületek számára. Hangsúlyozta: éppen ezért átadja a helyét egy olyan személynek, aki remélhetőleg többet tud majd elérni.

129 napon keresztül volt Lunacek kulturális államtitkár, és ez a negyedik legrövidebb idő, amit a második köztársaság idején államtitkár eltöltött hivatalában Ausztriában.

Rudolf Anschober a történtekre úgy reagált: bízik abban, hogy a kulturális élet képviselői a nyitásokat követően ismét elégedettek lesznek.

A Salzburgi Ünnepi Játékokat is megtartják

Közben a Bregenzi Fesztivál honlapján közzétett információk szerint a szervezők a koronavírus okozta helyzet és a kormány előírásai miatt nem tartják meg a fesztivált. Elhattározták ugyanakkor, hogy a közönség kedvencét, Giuseppe Verdi Rigoletto című operáját jövőre ismét műsorra tűzik majd.

A Salzburgi Ünnepi Játékok vezetése ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy az óvintézkedések betartása mellett, a korábbi évekhez képest eltérő módon is megtartsák a fesztivált.

Ismertették: örülnek annak, hogy több hetes szünet után a művészek ismét színpadra léphetnek; ugyanakkor pontosan meg kell határozni, hogyan zajlanak majd a próbák, és hogyan léphetnek fel a kórusok, illetve a zenekarok - tették hozzá.

Wilfried Haslauer (ÖVP), Salzburg tartományi vezetője arról tájékoztatott, hogy a Salzburgi Játékok programját jelentősen lerövidítik. Eszerint Hugo von Hofmannsthal Jedermann című színdarabját viszik színre. Mivel a Jedermann hozzátartozik Salzburghoz - tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.