Szexuális agresszió miatt eljárás indult a 94 éves volt francia államfő ellen

 

Eljárást indított Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő (1974-1981) ellen a párizsi ügyészség egy német újságírónő feljelentése nyomán, aki azzal vádolta meg az exelnököt, hogy egy 2018 végén rögzített interjú során a fenekére tette a kezét – közölte hétfő este a vádhatóság.

Ann-Kathrin Stracke, a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa március 10-én tett panaszt a 94 éves volt politikus ellen. Az újságírónő szerint Giscard d’Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.

A volt elnök nem kívánta kommentálni az eljárás megindítását.

„Örülök, hogy az ügyészég elfogadta a feljelentésemet és a nyomozás elindítása mellett döntött” – mondta a német újságírónő az AFP francia hírügynökségnek. Természetesen állok a francia igazságszolgáltatás rendelkezésére” – tette hozzá.

„Azért mondtam el a történetemet, mert azt gondolom, hogy az embereknek tudniuk kell, hogy egy volt francia elnök szexuálisan zaklatott egy újságírónőt, jelen esetben engem, egy interjú után” – hangsúlyozta Ann-Kathrin Stracke, megerősítve a hírt, amelyet a Le Monde című francia és a Süddeutsche Zeitung német napilap hozott nyilvánosságra.

Az eset 2018 december 18-án történt. Az interjú után „kértem egy fotót Giscard d'Estaing-től a kollégáimmal. A fotót az asszisztense készítette el, aki a helyiségben tartózkodott. Én Valéry Giscard d'Estaing bal oldalán álltam a fotózás alatt, a kezét a bal derekamra tette, majd messzebb, a fenekemre csúsztatta és ott is hagyta” – mondta az újságírónő.

A jelenet még kétszer megismétlődött nem sokkal később egy újabb fotó alkalmával, illetve amikor az exelnök az irodájában lévő fotókat mutatta meg a tévéstábnak.

„Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült” – idézte fel a történteket az újságírónő, aki a „nagyon degradáló” helyzetből operatőre segítségével tudott csak kiszabadulni, aki egy lámpát szándékosan fellökve végül egy széket helyezett el közéjük.