×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több ezer aláírás veszhetett el az SZNT kezdeményezésére indított gyűjtés közben

 

Több ezer aláírás veszhetett el a héten, mert egy időre leállt a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés oldala. Az Európai Bizottság ma elismerte a V4NA hírügynökségnek, hogy hibáztak. A szervezők szerint a sorozatos hibák azt bizonyítják, hogy nem megfelelő az Európai Bizottság webes felülete, amit erre a célra létrehozott. A Székely Nemzeti Tanács elnöke abban bízik, hogy az Unió meghosszabbítja az aláírásgyűjtés határidejét – hangozz el az M1 Híradójában

Tízezerszám érkeztek a határidő előtti napokban a támogató aláírások az Európai Bizottság aláírásgyűjtő oldalára a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezéséhez. Volt olyan nap, amikor 24 óra alatt 93 000-en támogatták az akciót.

Szerverünk műszaki okok miatt jelenleg nem elérhető”

 

– ezt Dabis Attila, a Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátora osztotta meg szerda este a közösségi oldalán. Akkor sokakat ez a hibaüzenet fogadta az Európai Bizottság weblapján.

Másoknak egy hibás ellenőrzőkód miatt nem fogadta el a weboldal az aláírásukat.

Elismerték a hibát az EB-nél

Elismerték a hibát az Európai Bizottságnál című cikkében a V4 hírügynökség az eset kapcsán arról számolt be , hogy több tízezer aláírás hiúsulhatott meg az Európai Bizottság informatikusai miatt. Azt írták: elégtelen szerverkapacitásra hivatkoztak, amikor az őshonos nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő oldala leállt.

A hírügynökség rákérdezett a részletekre az Európai Bizottságnál. A konkrét kérdéseikre azonban nem kaptak választ, azt azonban elismerték, hogy valóban technikai hiba lépett fel az aláírásgyűjtés közben.

Minden egyes szerver-leállásról tudtak

– nyilatkozta a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs. Az elnök azt mondta: sajnálja, hogy elvesztek így az aláírások.

„Ezek után azt el lehet mondani, hogy ez a felület nem megfelelő. Mindazok ellenére, hogy sikerült az egymillió aláírást összegyűjteni, hiányoznak és hiányolom azoknak az embereknek a támogató aláírását, akik a technikai hiba miatt nem írhatták alᔠ – fogalmazott Izsák Balázs.

Egymillió-nyolcezer aláírás gyűlt össze

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének célja, hogy a nemzeti kisebbségek által lakott régiók közvetlenül pályázhassanak uniós forrásokra. Az aláírásgyűjtés egy éve indult, és idén május 7-ig egymillió alárírást kellett összegyűjteni, legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel.

Végül egymillió-nyolcezer aláírás gyűlt össze. De

a hétből csak három országban lépték át a küszöböt: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

Nehezítette a szervezők dolgát, hogy a koronavírus-járvány miatt a papíralapú aláírásgyűjtés ellehetetlenült. A szervezők most abban bíznak, hogy az összegyűlt egymillió aláírás fényében, valamint a járványhelyzet miatt az Európai Bizottság meghosszabítja a határidőt.