×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Haftar erői megtámadták a tripoli repülőteret

 

A Líbia déli és keleti részét felügyelete alatt tartó Halífa Haftar erői szombaton megtámadták a tripoli repülőteret – közölte a nemzetközileg elismert egységkormány.

A líbiai állami olajvállalat (NOC) szerint a rakéták üzemanyagtartályokat is eltaláltak és lángba borítottak a támadásban. A kormányerők arról számoltak be, hogy egy utasterminálban és két repülőgépben is károk keletkeztek. A Mitiga repülőtér Tripoli egyetlen működő repülőtere.

A Tripoliban székelő egységkormány egyúttal azt állította, hogy a tábornok erői legalább 80 rakétát lőttek ki a repülőtér környékén található lakóövezetekre és a főváros Ban Ben Gasír nevű körzetére. A kormány közleménye szerint a csapásoknak halálos áldozataik és sebesültjeik is vannak.

Fokozódtak a harcok a líbiai főváros körül

Az elmúlt napokban fokozódtak a harcok a líbiai főváros körül.

Csütörtökön külföldi követségek környékét érte rakétatámadás,

amelynek elkövetésével szintén Haftart vádolták.

Ugyanakkor a tábornok egyik katonai szóvivője visszautasította a vádakat, és „terroristákat” tett felelőssé a történtekért. Az olasz nagykövet rezidenciájának közelében történt incidensben három civil meghalt és négy megsebesült. Az Európai Unió és az ENSZ elítélte a támadást.

Ezt követően a líbiai kormány vadászgépei pénteken lecsaptak a Tripoli melletti al-Vatija légi támaszpontra, amely Haftar csapatainak ellenőrzése alatt áll. Egy katonai szóvivő szerint 15 fegyveres halt meg a támadásban. A kormányerők szeretnék újra befolyásuk alá vonni a bázist.

Haftar 2019 óta ostromolja Tripolit

Haftar tábornok 2019 áprilisa óta ostromolja Tripolit, amely Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök kormányának székhelye. A tábornokot többek között az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Oroszország is támogatja, míg riválisát Törökország segíti.

Líbia 2011-ben,

Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt.

Az észak-afrikai országot egymással versengő milíciák igyekeznek befolyásuk alá vonni.