Szlovákiában mérséklődik a járvány terjedése, újabb korlátozásokat oldottak fel

 

Több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, ezért a kormány szerda reggeltől egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát.

Míg két héttel ezelőtt – az első szakaszban – a kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatók nyithattak meg, szerdától a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények, illetve a kültéri turistalátványosságok indíthatták újra működésüket, engedélyezték az istentiszteleteket, és kinyithattak a múzeumok és galériák, illetve az éttermek és bárok teraszai is.


A korlátozások részleges feloldása mellett továbbra is érvényben maradnak az egészségbiztonsági előírások, például az, hogy az üzletekbe belépők számát az alapterület alapján korlátozzák, a belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés és a legalább 2 méteres távolságtartás. A korlátozások feloldásának negyedik fázisa elvben két hét múlva esedékes, akkor már a mozik, az uszodák, a nagyobb bevásárlóközpontok, az iskolák és az óvodák is megnyílhatnának. Ennek feltétele, hogy a kór terjedése nem gyorsul fel jelentősen, vagyis, hogy a SARS-CoV-2 vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának napi átlaga száz alatt marad.

Közben kedden 8 újabb személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig már 1429 fertőzöttet tartanak nyilván - derült ki a központi válságstáb honlapján szerdán közölt adatokból. Az országban több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat a kórral újonnan diagnosztizáltak száma. Míg a napi átlag három héttel ezelőtt 50 körül volt, két hete 25 alatt alakult, a múlt héten pedig a számuk átlagban a napi öt alá csökkent. A kór hivatalosan elismert halálos áldozatainak száma 25, eddig 762 embert nyilvánítottak hivatalosan gyógyultnak, az elvégzett vírustesztek száma közel 105 ezer.

A címlapfotó illusztráció.