Az ENSZ aggódik a dél-ázsiai oltásprogramok elakadása miatt

 

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF aggodalmát fejezte ki kedden amiatt, hogy a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet miatt Dél-Ázsiában elakadt az egyéb betegségektől óvó, a legfiatalabbakat mentő védőoltások beadása.

A világszervezet szakosított intézménye szerint gyermekek milliói maradhatnak az egyes halálos kórok elleni védelem nélkül a térségben.

A Covid–19-világjárvány félbeszakította az ellátási láncolatokat, és mintegy 4,5 millió fiatal nem kapja meg az olyan betegségek elleni immunizációt, mint a kanyaró, a torokgyík és a gyermekbénulás. Miközben az új koronavírus (SARS–CoV-2) úgy tűnik, nem betegít meg súlyosan sok gyereket, mások százezrei viszont megszenvedik a rendszeres, és szükségszerűen megismétlendő oltások szünetelését – mondta Jean Gough, az UNICEF dél-ázsiai irodájának igazgatója.


Ez nagyon súlyos fenyegetés – tette hozzá Iszlámábádban tartott sajtótájékoztatóján.

Az ENSZ adatai szerint a világon évente 1,5 millió ember hal meg olyan betegségekben, amelyek védőoltással megelőzhetőek lettek volna.

Pakisztán Afganisztánnal együtt az a térség, ahol még dúlnak a gyermekbénulás okozta járványok. A megelőző oltások most leálltak. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó források szerint a legutóbbi két oltási kampány teljesen elmaradt az észak-nyugati törzsi határvidéken (a Hajbár-hágó és környéke) a Covid–19-járvány kitörése óta. Hónapokba fog kerülni, hogy újra elindítsák a programot – mondták az egészségügyi szakemberek.

A címlapfotó illusztráció.