A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a parlamentnél az új típusú koronavírus miatt március 15-én bevezetett szükségállapot meghosszabbítását – jelentette be a spanyol miniszterelnök szombat este Madridban.
Pedro Sánchez elmondta, a kormány javasolni fogja a korlátozó intézkedések fenntartását május 9-ig, azonban azzal az enyhítéssel, hogy a gyerekek egy meghatározott időkeretben kimehessenek az utcára április 27-től.
A spanyol alkotmány értelmében egyszerre legfeljebb 15 napra rendelhető el a szükségállapot, meghosszabbításához minden esetben a törvényhozás jóváhagyása szükséges.
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy az egészségügyi minisztérium vasárnap rendeletet fogad el a szájmaszkok fogyasztói árának meghatározásáról és ellenőrzéséről, hogy azok megfizethetők legyenek a lakosságnak.
Pedro Sánchez szerint a spanyolok az eddigi megszorítások betartásával példás választ adtak a járvány okozta szélsőséges helyzetre, áldozatuknak köszönhetően életek tízezreit sikerült megmenteni.
„Ezek az eredmények még nem elegendőek, és főleg törékenyek, nem tehetjük kockára őket elhamarkodott döntésekkel ”– fogalmazott, indokolva a szükségállapot fenntartását, amely azt jelenti, hogy az oktatási intézmények zárva maradnak, ahol csak lehetséges továbbra is a távmunka ajánlott, a lakhelyet csak a munkába járáskor, bevásárláskor lehet elhagyni, zárva maradnak az éttermek, szórakozóhelyek és az üzletek többsége is.
Spanyolországban szombaton meghaladta a 20 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma. A SARS–CoV-2 vírust eddig 191 726 ember szervezetében mutatták ki. A fertőzésből 74662-en gyógyultak meg.
A miniszterelnök beszélt arról, hogy a korlátozások visszavonását akkor lehet megkezdeni, ha az ország teljesítette az Egészségügyi Világszervezet vonatkozó előírásait, reményei szerint erre májusban sor kerülhet.
Mint mondta, a kormány három hete dolgozik a fokozatosra tervezett enyhítő intézkedéseken, amelyeket lassan és a lehető legnagyobb elővigyázatossággal kell meghozni, várhatóan területileg eltérő módon, mivel a járvány hatása térségeként különböző.
Véleménye szerint ez egy tanulási folyamat lesz, amelyben elképzelhető, hogy tesznek két lépést előre, aztán egyet vissza, de mindig a járvány alakulását figyelve és a kockázatokat mérlegelve.
„Amikor újból kimegyünk az utcára a járvány néma, gazdasági és társadalmi pusztításával fogunk találkozni” – mondta, és egységet kért az újjáépítéshez.
A kormányfő a héten egyeztetéseket kezdett a parlament pártjaival egy nemzeti paktum elfogadásáról, amelynek célja az egészségügyi rendszer megerősítése, az üzleti élet ösztönzése, a munkahelyteremtés, továbbá szociális védelmi intézkedések bevezetése és egységes álláspont kialakítása az Európai Unióval való tárgyalásokhoz.
„Spanyolország nem maradhat védtelen, ahogy az unió más országa sem” – fogalmazott ismét a közösségi szolidaritás szükségességét hangsúlyozva járvány okozta károk mérséklésében.
A címlapfotó illusztráció.