Szlovákiai szigorítaná a határátlépéseket

 

Ezer fölé nőtt a SARS-CoV-2 vírussal diagnosztizált fertőzöttek száma péntekre, és emelkedett a Covid-19 betegségben elhalálozottaké is Szlovákiában – tájékoztattak a szlovák hatóságok pénteken.

Az országban csütörtökön 72 újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírust, s így a korábbiakkal együtt már 1049 fertőzöttet tartanak nyilván – jelentette be az egészségügyi tárca szóvivője pénteken. Az újonnan diagnosztizáltak napi átlaga két hete harminc körül, a múlt héten ötven körül, csütörtökön pedig 114 volt, így az e heti számok azt valószínűsítik, hogy ezen a héten az átlag ennél is magasabb lesz.

Egy újabb halálesettel pénteken kilencre emelkedett a kór hivatalosan elismert halálos áldozatainak száma – jelentette be az ország tiszti főorvosa. Az elhunyt egy idős nő, ugyanabban a bazini (Pezinok) idősek otthonában, amelynek lakói közül a napokban már négyen belehaltak a kórba.


Az intézményt, amelynek több lakójánál és a személyzet egy részénél is megerősítették a fertőzés jelenlétét, karantén alá helyezték. Az ügyben már büntetőjogi vizsgálatot is indított a rendőrség, fertőző betegség terjesztésének gyanújával.

A kór miatt Szlovákiában jelenleg 203 beteget kezelnek kórházban, heten vannak intenzív osztályon, a betegségből kigyógyultnak nyilvánítottak száma 175. Az elvégzett tesztek száma péntekre meghaladta a 37 ezret, közülük 36 760 bizonyult negatívnak.

Májustól szigorításokat vezetnek be a szlovák határt átlépők számára, a szigorítások leginkább a határmenti régiókban élő, munkába ingázó személyeket érintik, akikre jelenleg nem vonatkozik az országba való visszatérés után kötelező 14 napos karantén.

A központi válságstáb döntése alapján nekik a jövő hónaptól minden egyes belépésnél fel kell mutatniuk egy negatív vírusteszt-eredményről szóló, 30 napnál nem régebbi igazolást.

Ugyancsak negatív vírusteszttel kell majd rendelkezniük májustól a külföldről hazatérő szlovákoknak. Nekik eddig - a rájuk vonatkozó kivétel alapján - nem kellett állami karanténközpontba vonulniuk, hanem hazatérésüket követően otthonukban tölthették el a 14 napos karanténidőszakot.