×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Földi László: Szándékosan fertőzhetnek a vírussal a terroristák

 

Nem állt le az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, arra buzdítja egyes tagjait, hogy direkt fertőzzenek a koronavírussal – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő csütörtök reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hangsúlyozta, az európai biztonsági rendszerek békeidőben – tehát nem járványhelyzetben – is csak rendkívül nehezen tudtak megbirkózni a nagy tömegben érkező, azonosítatlan illegális migránsok jelentette terrorveszéllyel.

A mostani helyzet azért is más, mint a korábbiak, mert az Iszlám Állam már arra buzdítja híveit, hogy utazzanak nyugati államokba, és terjesszék a koronavírust – közölte.

Eközben azok a nyugati országok, amelyek kezelhetnék a helyzetet, például azon civil szerveztek hajóinak feltartóztatásával, amelyek a migránsokat szállítják Európába, még mindig nem veszik figyelembe a saját alkotmányukat, és csak kevés energiát fordítanak az ilyen típusú védelemre – jelentette ki Földi László.

A címlapfotó illusztráció.