Olaszországban ismét emelkedett az új megbetegedések és a halálesetek száma

 

Ismét nőtt az elmúlt 24 órában a koronavírussal igazoltan fertőzött új páciensek és a halálesetek száma Olaszországban.

Az olasz Polgári Védelmi Hivatal legfrissebb, csütörtök esti adati szerint egy nap alatt a járvány okozta szövődményekbe újabb 610 ember halt meg, míg előző nap 542. Az összes haláleset száma, a járvány kezdete óta 18 279-re nőtt.

Az új igazolt fertőzöttek száma csütörtök estig 4020-ra emelkedett az előző napi 3836-ról, a járvány kezdete óta összesen 143 626 embert fertőzött meg a koronavírussal. A gyógyultak száma 28 470 volt az előző napi 26 491 után.

Csütörtökön 3605 embert ápoltak intenzív osztályon, a szerdai 3693 után, a hatodik napja tartó csökkenés némi jó hírt jelent az új fertőzöttek és a halálesetek számának növekedése ellenére.

Az olasz Sebészek és Fogorvosok Nemzeti Szövetsége nevű szakmai szövetség adatai szerint csütörtökig mintegy száz orvos halt meg az új koronavírus-fertőzésben.

Nem engedhetjük meg, hogy az orvosainkat, az egészségügyi dolgozóinkat puszta kézzel küldjék a vírus ellen harcolni” – írta honlapján a  szövetség elnöke, Fillippo Anelli.

Mintegy harminc ápoló és segédápoló is elhunyt a COVID–19 járványban. A Legfelsőbb Egészségügyi Intézet nevű állami intézmény szerint a fertőzöttek mintegy 10 százaléka egészségügyi dolgozó.

Az ápolók országos szakszervezete  szerint az ápolók között a legmagasabb, mintegy 52 százalékos a  pozitív teszteredményt mutató egészségügyi dolgozók aránya.

A címlapfotó illusztráció.