×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Sokan megszegik a kijárási korlátozásokat Horvátországban

 

A horvát rendőrségnek egyre több esetben kell intézkednie a kijárási korlátozás megszegése miatt – mondta el Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: a rendőrség 45 vendéglátóhelyet zárt be azóta, hogy az országban megtiltották az éttermek és kávézók nyitva tartását. Az otthoni karantén szabályainak megszegéséért 1053 ember ellen indult eljárás.

Azokat, akik nem tartják be az otthoni karantén szabályait, 8000 kuna (370 ezer forint) pénzbírsággal sújtják. Amennyiben ezt ismételten elkövetik, az összeg 30 ezer (1,4 millió forint), majd 120 ezer kunára (5,5 millió forint) emelkedik.

Az országban március 24-től lakhelyelhagyási tilalom lépett életbe, ami annyit jelent, hogy senki sem hagyhatja el azt a várost vagy járást, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Ez alól kivételt képeznek azok a munkavállalók, akiknek munkahelyük miatt másik településre kell utazniuk, valamint a mezőgazdaságban dolgozók, akiknek lakhelyüktől távolabb esnek földjeik.

A belügyminiszter közlése szerint naponta 100 ezer QR-kódos lakhelyelhagyási engedélyt adnak ki a hatóságok. Úgy vélte, ha ez ilyen tempóban folytatódik tovább, akkor nincs semmi értelme a korlátozásnak.

Horvátországban az utolsó közlések szerint egy nap alatt 68-cal, összesen 1079-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig nyolc halálos áldozata van a járványnak. Az első fertőzés megjelenése óta 92 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 39 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Eddig 9250 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye.

Szlovéniában a pénteki hivatalos közlés szerint egy nap alatt 37 esettel, 934-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 20-an haltak meg a járvány következtében, csak csütörtökön négyen.

A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Az utóbbi 24 órában több mint ezer tesztet végeztek az országban, eddig összesen 25 921 koronavírus-tesztnek lett negatív az eredménye.

Oroszország egészségügyi felszerelést, védőmaszkokat és lélegeztetőgépeket adományozott Szerbiának, emellett orosz orvosok is segítik a nyugat-balkáni országot az új típusú koronavírus-járvány megfékezésében.

Az első segélyszállítmány, valamint nyolc járványügyi szakember pénteken már meg is érkezett Szerbiába. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint összesen tizenegy szállítmány várható Oroszországból, illetve 87 orvos és járványügyi szakember segíti majd a szerb egészségügyet a járvány elleni küzdelemben.

Szerbia korábban Kínától és az Európai Uniótól is kapott segítséget a SARS-CoV-2 vírus elleni harchoz, valamint az ígéretek szerint a francia Sanofi is küld a koronavírusos betegek kezeléséhez használt hidroxi-klorokin-szulfát előállításához szükséges alapanyagot Belgrádnak.
Szerbiában péntekig 1476 fertőzöttet regisztráltak, és 39-en haltak bele a Covid-19 betegségbe.

Oroszországot és Szerbiát kulturális, vallási és történelmi kapcsolatok fűzik egymáshoz, Moszkva több szinten is segíti Belgrádot, a nemzetközi szervezetekben például akadályozza Koszovó felvételét, mert Belgrádhoz hasonlóan úgy véli, hogy Pristina függetlenségének 2008-as egyoldalú kikiáltása érvénytelen, Koszovó továbbra is Szerbia déli tartománya.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia vezetői az évek során többször is leszögezték, hogy nem kívánják megszakítani kapcsolataikat Oroszországgal.