Varga Judit: példátlan kihívás elé állította a koronavírus az uniót és tagállamait

 

A koronavírus-járvány példátlan kihívás elé állította az Európai Uniót és tagállamait, a szokásos megoldások és hagyományos megközelítések nyilvánvalóan alkalmatlannak bizonyultak – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.

Varga Judit elmondta: minden tagállam számos rendkívüli intézkedést vezetett be.

Kiemelte: „teljesen egyetértünk” a tizenhárom tagállam által szerdán közzétett nyilatkozattal, „miszerint ebben a kihívásokkal teli időszakban is fenn kell tartanunk és meg kell védenünk a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit”.


Hozzátette: „nagyon sajnáljuk, hogy a nyilatkozatot nem nyitották meg valamennyi tagállam előtt csatlakozásra”.

Ezek az értékek, amelyeken az Európai Unió alapul, közös értékeink. Ne ellentétek szítására használjuk azokat, különösen olyan időkben, amikor az Európai Uniónak egységre és a szolidaritásra van a legnagyobb szüksége” – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Varga Judit kitért arra is: Magyarország mindig szorgalmazta az Európai Unió alapértékeinek minden tagállamra kiterjedő, objektív kritériumokon és az egyenlő bánásmód elvén nyugvó kölcsönös értékelését. „Ez az értékelés kiterjedhet a rendkívüli intézkedésekre vonatkozó eltérő tagállami megközelítések összehasonlító elemzésére is akkor, amikor a válság legnehezebb napjai már mögöttünk lesznek” – mondta a tárcavezető.

A címlapfotó illusztráció.