×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Koronavírus: nyomozás indult amerikai szenátorok ellen

 

Az amerikai igazságügyi minisztérium nyomozást indított több amerikai szenátor ellen, mert feltételezhetően bennfentes információk alapján részvényeket adtak el a koronavírus-járvány kirobbanása és a részvények árzuhanása előtt – közölte több amerikai lap is.

Richard Burr észak-karolinai, Kelly Loeffler georgiai, Jim Inhofe oklahomai republikánus szenátorok, valamint Diane Feinstein kaliforniai demokrata párti szenátor tőzsdei üzleteiről elsőként a ProPublica hírportál adott hírt március közepén. Az oknyomozó újságírók szerint a politikusoknak feltehetően tudomásuk volt azokról az előkészületben lévő intézkedésekről, amelyek az új típusú koronavírus terjedésének és a járványnak a megakadályozását célozták.

Richard Burrnek, aki a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke is, naprakész információi voltak a járványhelyzetről, és február közepén 628 ezer, majd 1 millió 700 ezer dollár értékben adott el tőzsdei részvényeket. Két héttel ezt követően egy kongresszusi rendezvényen arról beszélt, hogy a járvány várhatóan agresszívabb és veszélyesebb lesz, mint bármelyik korábbi. Megjegyzései után kezdődött meg a Wall Streeten a nagyarányú részvényeladás.

Kelly Loeffler szintén részvényeket adott el: január vége és február közepe között 1,28 millió és 3,1 millió dollár értékben. Burr kijelentette, hogy nem tett törvénytelen lépéseket, Loeffler azt állította, hogy a tőzsdei tranzakcióról csak három héttel annak megtörténte után szerzett tudomást, Feinstein pedig azzal védekezett, hogy a tőzsdei üzleteket a férje bonyolította. Feinstein férjének egyébként egy biotechnológiai cégben van nagyarányú részesedése.

Egyedül Richard Burr kért maga ellen etikai vizsgálatot a kongresszusban.

A Politico című lap arról adott hírt, hogy Burr ellen az egyik részvényestársa a Wyndham szállodaláncolatnál pert indított, azzal vádolva őt, hogy visszaélt a birtokában lévő információkkal.

Az amerikai törvények tiltják, hogy a kongresszus tagjai nem nyilvános információk alapján üzleteljenek.

A szövetségi igazságügyi minisztérium nem kommentálta a nyomozás megindításáról szóló sajtóinformációkat.

A címlapfotó illusztráció.