Jelentősen csökkent az újonnan diagnosztizált betegek száma Olaszországban

 

Több mint nyolcszázzal emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 11 591-re nőtt – közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont csak 1648-cal emelkedett az egy nappal korábbi majdnem

A gyógyultak száma az utóbbi egy napban 1590-nel emelkedett, ami a legtöbbnek számít a járvány február 20-i kezdete óta Olaszországban. A halottak száma 812 volt az egy nappal korábbi 756-hoz képest.

Világszerte meghaladta a 745 ezret az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma hétfő estére. A COVID-19 járványban eddig 35 307-en vesztették életüket, és 156 841-en gyógyultak meg – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.


Spanyolországban meghaladta a 85 ezret a fertőzöttek száma, de a járvány terjedésének üteme már napok óta lassul. Míg a szükségállapot és a szigorú lakhelyelhagyási korlátozások bevezetését követő első tíz napban átlagosan 20 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma naponta, az elmúlt öt napban a növekedés átlagosan 12 százalékra mérséklődött. Az elhunytak száma egy nap alatt 812-vel emelkedett, a fertőzésbe összesen 7340-en haltak bele.

Dominic Cummings, a brit miniszterelnök politikai főtanácsadója is karanténba vonult hétfőn, miután a koronavírus-fertőzés tünetei kezdtek mutatkozni nála a múlt hét végén - erősítette meg a brit kormányfői hivatal a Daily Mail értesülését a sajtóértesülések szerint a "nyájimmunitást" támogató politikusról. Nagy-Britanniában 1234 fertőzött halt meg eddig. A koronavírusos esetek száma meghaladja a 19 800-at.
Franciaországban hétfőn több mint 40  ezer fertőzöttet tartottak nyilván, a kórházakban több mint 3000-en haltak bele a COVID-19 betegségbe.

Németországban átlépte a 60 ezres határt a SARS-CoV-2 vírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. Hétfőn 63 929 fertőzöttet tartottak nyilván. A fertőzések számának növekedési üteme továbbra is viszonylag lassú, legalábbis a járvány első szakaszához, február végéhez, március elejéhez képest, amikor még kétnaponta duplázódott az esetek száma.

Hollandiában és Beligumban átlépte a tízezret az igazolt fertőzöttek száma, Luxemburgban is folyamatosan terjed a járvány.

Sebastian Kurz kancellár szerint további szigorításra van szükség Ausztriában, a hatóságok a korábbinál szigorúbban ellenőrzik majd a korlátozások betartását, a nyitva tartó üzletekben pedig kötelezővé teszik bejáratnál kiosztott védőmaszkok használatát. Ausztriában 9454 volt az igazolt fertőzöttek és 108 a halottak száma hétfőn.

Csehország dél-morvaországi területén hétfőn elkezdték az úgynevezett intelligens karantén rendszerének próbaüzemét, a rendszer alkalmazását országos szinten húsvéttól tervezik. Az új rendszer lényege, hogy az újonnan talált fertőzötteknél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az előző öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén tesztelhessék.

Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani. Csehországban hétfő estére 2896-re emelkedett az új koronavírussal fertőzött személyek száma. Vasárnap 168 új fertőzöttet regisztráltak, a napi növekedés üteme 10% alá csökkent, a halálos áldozatok száma 17.

Szlovákiában stagnál az új fertőzöttek száma, hétfőn 7197 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván.  Lengyelországban hétfő reggelig 1984-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 26 beteg hunyt el, az egészségügy-miniszter a járvány tömegessé válására figyelmeztetett.

Szlovéniában, ahol hétfőig 756-ra nőtt a fertőzöttek és tizenegyen haltak meg, éjféltől lakhely elhagyási tilalmat rendeltek el, s kötelezővé tették a szájmaszkok és védőkesztyűk viselését mindenütt. Horvátországban egy nap alatt 56-tal, összesen 713-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig hat halálos áldozata van a járványnak.

Romániában hétfőn megközelítette a kétezret a regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma, így már csak a súlyos eseteket szállítják kórházba, az enyhe tüneteket mutató betegeket pedig otthonukban kezelik. Az igazolt fertőzöttek közül 53-at intenzív osztályon ápolnak, 33 beteg állapota súlyos, 44-en haltak bele eddig a betegségbe, 180 embert viszont már gyógyultnak nyilvánítottak.

Iránban 117 újabb halálos áldozata volt a járványnak, a regisztrált fertőzöttek száma hétfőre pedig elérte a 41 495-öt. Afganisztánban szintén nőtt a fertőzöttek száma, Törökországban újabb területeket vontak vesztegzár alá, valamint karantén alá került a ciszjordániai Hebron városa is. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt ismét tesztelik, miután egyik tanácsadója fertőzött lett.

Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a koronavírus által fertőzöttek és a halálesetek száma. A Johns Hopkins egyetem hétfő esti déli adatai szerint eddig több mint 144 ezer amerikainál mutatták ki a fertőzést, a halottak száma pedig meghaladja a 2500-at. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfőn bejelentette, hogy egyedül az államban a COVID-19 a vasárnapi 965 halálos áldozathoz képest hétfőre már több mint ezer áldozatot követelt.

Bevásárlóközpontok és üzletek nyithattak ki hétfőn a közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus a múlt év végén terjedni kezdett; miután az egyre kedvezőbb járványügyi adatoknak köszönhetően a helyi kormányzat fokozatosan enyhíti a kór megfékezésére életbe léptetett, szigorú óvintézkedéseket. Vuhanból hétfőn már hatodik napja nem jelentettek egyetlen újabb fertőzöttet sem

Az afrikai betegségmegelőző központ adatai szerint 46 országban 4760 igazolt fertőzöttet és 146 halálesetet tartottak nyilván.