×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A brit miniszterelnök főtanácsadója is karanténba vonult

 

Dominic Cummings, a brit miniszterelnök politikai főtanácsadója is karanténba vonult hétfőn, miután a koronavírus-fertőzés tünetei kezdtek mutatkozni nála a múlt hét végén – erősítette meg a brit kormányfői hivatal a Daily Mail értesülését a sajtóértesülések szerint a „nyájimmunitást” támogató politikusról.

Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Matt Hanckock egészségügyi miniszter és Chris Whitty angliai tisztifőovos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója szintén elkapta a vírust.

Dominic Cummingsról a múlt héten azt írta a The Telegraph című napilap, hogy kezdetben a „nyájimmunitást” támogatta, vagyis úgy gondolta, Nagy-Britanniában hagyni kell, hogy az emberek tömegesen elkapják az új koronavírust, hogy így váljanak ellenállóvá a betegséggel szemben. A lap forrásai szerint a kormányfő tanácsadója egy magánbeszélgetés során úgy fogalmazott: „ha néhány nyugdíjasnak meg kell halnia, hát annyi baj legyen”.

A Downing Street vasárnap cáfolta, hogy Cumming a nyájimmunitást pártolta volna mint követendő stratégiát a koronavírus-járvánnyal szemben, és a The Telegraph cikkét rágalmazással felérő kitalációnak nevezte.

Boris Johnson a múlt héten számos találkozón vett részt, szerdán kérdésekre válaszolt a parlamentben, és több képviselővel is beszélgetett. Alister Jack Skócia-ügyi miniszter, aki Johnson mellett ült a szerdai ülésen, bejelentette szombaton, hogy karanténba vonul, miután belázasodott és köhögni kezdett.

Nagy-Britanniában 1228 fertőzött halt meg eddig. A koronavírusos esetek száma meghaladja a 19 500-at.

A címlapfotó illusztráció.