Észak-Macedónia a NATO 30. tagja lett

 

Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált pénteken, miután Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó washingtoni szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok kormányánál – közölte a NATO.

Észak-Macedónia az észak-atlanti szövetség 30. tagállama lett. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, internetes tájékoztatójában azt mondta, Észak-Macedónia a NATO családjának része lett, amely immár harminc nemzet és csaknem egy milliárd ember családja.

Olyan család ez, amely azon a bizonyosságon alapul, hogy függetlenül attól, milyen kihívásokkal nézünk szembe, együtt erősebb és biztonságosabb” – fogalmazott.


Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban – tette hozzá.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményében hangsúlyozta, Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az ország kormányának és népe erőfeszítéseinek csúcspontját jelenti. Tagsága egy szélesebb körű integrációt, demokratikus reformokat, a kereskedelmet, a biztonságot és a stabilitást támogatja az egész régióban, miközben mutatja, hogy a NATO ajtaja nyitva marad a csatlakozni kívánó többi ország előtt – tette hozzá.

A katonai szövetség tájékoztatása szerint Észak-Macedónia zászlaját a NATO székhelyén, Brüsszelben hétfőn, szűk körben vonják fel Jens Stoltenberg főtitkár, Sir Stuart Peach marsall, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, valamint Zoran Todorov, Észak-Macedónia NATO-delegációjának vezetője jelenlétében. Az ország zászlaját egyidejűleg felvonják a dél-belgiumi Monsban, valamint az amerikai Norfolkban található parancsnokságokon.

Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő a múlt héten írta alá a szükséges dokumentumokat, ezzel minden akadály elhárult a nyugat-balkáni ország NATO-tagsága elől.

A szövetségi dokumentumokban korábban Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt a Görögországgal fennálló névvitájának lezárása. A Macedónia és Görögország között 1991 óta zajló névvita tavaly januári lezárulását követően az ország vezetői és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamai az év februárjában aláírták a tagságot lehetővé tevő csatlakozási jegyzőkönyvet.

A NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália.

Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.

A NATO fő célkitűzései között szerepel, hogy a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében.

A címlapfotó illusztráció.