Egyre több a kísérlet Svédország meggyengítésére?

 

Egyre több a kísérlet Svédország meggyengítésére - derül ki a svéd biztonsági szolgálat (SAPO) csütörtökön ismertetett éves jelentéséből.

A skandináv országra leselkedő legjelentősebb kockázatok között a SAPO az államok által végrehajtott kibertámadásokat, kémtevékenységet, dezinformációs kampányokat, illetve a lehetséges merényleteket említette.


Klas Friberg, a biztonsági szolgálat vezetője a beszámoló ismertetésekor úgy fogalmazott, hogy a Svédország meggyengítését célzó tevékenységek fokozódtak az utóbbi időben. Legfrissebb példaként a koronavírus-pandémiát hozta fel. Mint mondta, külföldi hatalmak most aktívabban próbálkoznak a közvélemény manipulálásával.

„Ez klasszikus példája annak, hogy a külföldi hatalmak miként próbálják a saját javukra felhasználni az éppen aktuális válságokat” – hangsúlyozta Kennet Andersson. A SAPO elemzője ugyanakkor hozzászólásában nem fejtette ki, hogy mely külföldi hatalmakra gondolt pontosan.

Friberg beszélt arról is, hogy nagyobb éberségre van szükség, illetve jobb kiberbiztonságra a svéd nemzetbiztonság és demokratikus rendszer fenntartása érdekében, s hogy elejét lehessen venni a külföldi hatalmak hozzáférésének a bizalmas információkhoz. Mint rávilágított, ez különösen igaz a mostani helyzetre, amikor több vállalati és kormányzati alkalmazott otthonról kénytelen dolgozni, gyakran kevésbé megbízható internetes kapcsolat révén.

A SAPO információi szerint tizenöt ország hírszerző tisztjei dolgoznak Svédországban. Közülük a svéd biztonsági szolgálat meglátása szerint a kínai és orosz kémek jelentik a legnagyobb fenyegetést. A SAPO jelentésében felhívta a figyelmet arra is, hogy a szélsőjobboldali csoportosulások is fokozták tevékenységüket 2019-ben. „A szolgálat a szélsőjobboldal által inspirált támadások és komoly erőszakos bűncselekmények kockázatát látja, mindemellett továbbra is fenyegetést jelent az erőszakos iszlamizmus” – fogalmazott Friberg.