×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bírságolhatják a brit rendőrök a korlátozások megszegőit

 

Csütörtöktől bírságolhatják a brit rendőrök a koronavírus okozta járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megszegőit, akik ismétlődő szabályszegés esetén akár bíróság elé is kerülhetnek.

A brit belügyminisztérium által ismertetett eljárásrend alapján a rendőrjárőrök hazatérésre vagy egy adott helyszín elhagyására utasíthatják azokat, akik nem tartják be az előírásokat, a csoportosulásokat pedig feloszlathatják.

Ellenszegülés esetén 60 font (több mint 23 ezer forint) pénzbírság róható ki, bár 14 napon belüli befizetés esetén az összeg 30 fontra csökken. A szabályszegés ismétlődése esetén azonban 120 fontot, minden további vétség esetén az előző büntetés kétszeresét kell befizetni. Aki nem fizet, bíróság elé kerülhet, és a bíróságok már korlátlan összegű pénzbüntetést is kiszabhatnak rá – áll a brit belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatásában.

Boris Johnson miniszterelnök a hét elején jelentette be, hogy a lakosság ezentúl csak a legszükségesebb esetekben – főleg bevásárlás, gyógyszerek beszerzése vagy testedzés végett – hagyhatja el otthonait.

Az intézkedés – amelyet a kormány három hét után felülvizsgál – előírja, hogy csak az alapvető szükségleti cikkek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése céljából lehet kimenni az utcára, és e célból is a lehető legritkábban.

Ezen felül naponta egy szabadtéri testedzés – séta, futás, biciklizés – engedélyezett, de az is egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal. Kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember nem tartózkodhat együtt az utcán.

Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kell gondoskodnia, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha feltétlenül szükséges, és ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni.

Priti Patel belügyminiszter a rendőrség kiterjesztett bírságolási jogköréről szóló csütörtöki tájékoztatásban hangsúlyozta: a szabályok egyértelműen meghatározott célja az állami egészségügyi szolgálat dolgozóinak segítése és így életek megmentése. „A legjobbjaink dolgoznak a tűzvonalban, és hihetetlen munkát végeznek e rettenetes vírus terjedésének megállítása végett” – fogalmazott a belügyminiszter.

Az angol-walesi főügyészség igazgatója csütörtökön bejelentette, hogy súlyos bűncselekmény címén vonhatók felelősségre, akik szándékosan ráköhögnek a sürgősségi szolgálatok tagjaira vagy leköpik őket.

Max Hill közölte: bejelentések érkeztek arról, hogy magukat koronavírus-fertőzöttnek mondó emberek szándékosan ráköhögtek az őket ellátó mentősökre vagy a velük szemben intézkedő rendőrökre, illetve leköpték őket.

A héten az angliai Blackburn városában gyorsított eljárással fél év börtönre ítéltek egy férfit, aki leköpött egy rendőrnőt, saját bevallása szerint azért, hogy megfertőzze a Covid–19 betegséget okozó koronavírussal.

Egy londoni és egy belfasti férfit szerdán, illetve csütörtökön vettek őrizetbe, miután mindketten koronavírus-fertőzöttnek mondták magukat és szándékosan ráköhögtek a velük szemben eljáró rendőrökre. Ügyükben a jövő héten születik bírósági ítélet.

A címlapfotó illusztráció.