A G20-ak ötezer milliárd dollárt fordítanak a globális gazdaság élénkítésére

 

A világ húsz vezető országa (G20) ötezer milliárd dollárt fordít a globális gazdaság élénkítésére számtalan csatornán keresztül, mint például célzott adó- és költségvetési politikával, gazdasági intézkedésekkel és garancianyújtásokkal.

(Fotó: EPA)

A G20-ak vezetőinek csütörtöki videókonferenciáján a résztvevők egyetértettek abban, hogy prioritást élvez a koronavírus elleni harc.


Az elsődleges feladatok közé sorolták a bizalom visszaállítását, a pénzügyi stabilitás fenntartását, a gazdasági növekedés beindítását és gyorsítását, továbbá azt, hogy megmaradjanak a munkahelyek és a bérek, sürgősen helyreállítsák a megszakadt ellátási láncokat és gyors segítséget nyújtsanak a rászoruló országoknak.

A közös közleményben egyben felszólították a pénzügyminisztereket és a jegybanki vezetőket arra, hogy rendszeresen egyeztessenek egymással és a nemzetközi szervezetekkel további akciótervek kidolgozása céljából a járvány hatásainak leküzdése érdekében.

A G20-ak közleménye szerint a vírus nem ismer határokat, leküzdeni csak együtt lehet.

A rendkívüli videókonferencia után a koronavírus-járvány elleni globális összefogásra szólított fel Charles Michel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Közös sajtónyilatkozatukban felkérték a világ legnagyobb gazdaságait irányító országok vezetőit, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel mérsékeljék a gazdasági visszaesés társadalomra gyakorolt hatását, illetve tegyenek meg mindent vállalataik támogatásának érdekében. Hangsúlyozták, hogy a kereskedelemnek és az ellátási láncoknak továbbra is zavartanul kell működniük, így kerülni kell az újabb korlátozásokat.

Végezetül felszólították a G20-csoport országait, hogy kölcsönösen segítsék egymást a külföldön maradt állampolgárok hazatelepítésében.