Több mint száz csádi és nigériai katonával végezett a Boko Haram

 

Két külön támadás során több mint száz csádi és nigériai katonával végeztek a Boko Haram dzsihadista szervezet tagjai – közölték helyi források kedd éjszaka.

A dpa német hírügynökség arról számolt be a TchadInfo című újságra hivatkozva, hogy a terroristák 92 csádi katonát meggyilkoltak, 47-et pedig megsebesítettek egy hétfői rajtaütés során Boma közelében.

A jelentés szerint Idriss Déby elnök felkereste a támadás helyszínét, és megerősítette a halottak számát.


A két ország közötti határ másik oldalán, Északkelet-Nigériában eközben biztonsági források szerint a fegyveres erők körülbelül 50-75 tagjával végezhetett a Boko Haram egy hasonló akcióban.

A védelmi minisztérium szóvivője szerint a támadók egy robbanóanyagokat szállító katonai konvojon ütöttek rajta Gorgi településtől nem messze.

A Boko Haram Nigériában szerveződött meg 2009-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy „iszlám kalifátus” megteremtése. Az általuk elkövetett merényletekben az utóbbi tíz évben emberek tízezrei vesztették életüket.

A címlapfotó illusztráció.