×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A török elnök több intézkedést jelentett be a járvány miatt

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán egyebek mellett a lakosságot, az egészségügyi dolgozókat, az ipart és a kereskedelmet érintő intézkedéseket jelentett be az új típusú koronavírus-járvány miatt. A kis-ázsiai országban eddig hivatalosan 1872 fertőzöttet regisztráltak, közülük 44-en elhunytak.

Erdogan a Twitter-fiókján közölte, hogy kétmillió alacsony jövedelmű családnak 1000 líra (mintegy 50 ezer forint) pénzügyi támogatást nyújtanak, a nyugdíjminimumot pedig 1500 lírára (mintegy 75 ezer forint) emelik. Hozzátette: a minimálbérért dolgozókat egy összesen hétmilliárd lírás (mintegy 350 milliárd forint) csomaggal segítik, a nyugdíjasoknak pedig már áprilisban megküldik a prémiumot.

A török államfő azt is írta, hogy három hónapra megnövelik az egészségügyi dolgozók fizetését, és ingyenessé teszik számukra a tömegközlekedést. Ismertette, hogy a kis- és középvállalkozások állami támogatásának visszafizetési kötelezettségét június 30-ig kitolják, valamint összesen hatmillió lírával (mintegy 300 millió forint) segítik a kézfertőtlenítőt, védőruházatot, védőszemüveget és maszkot gyártó cégeket.

Erdogan egyúttal tudatta, hogy eltörölték az orvosi maszkok, a lélegeztetőgépek és az etil-alkohol behozatalára vonatkozó vámot.

A bejelentés szerint Törökország továbbá elnapolta az általános forgalmi adó bevallási határidejét, novemberig eltörölte az idegenforgalmi adót, illetve három hónapra csökkentette az áfát a belföldi légijáratokat illetően.
Ziya Selcuk török oktatási miniszter szerdai sajtótájékoztatóján jelezte, hogy április 30-ig meghosszabbítják az iskolák bezárásával bevezetett távoktatási rendszert.

A török vezetés március 12-én jelentette be, hogy az általános és a középiskolák számára március 16-tól egy hétre oktatási szünetet, a március 23-án kezdődő hétre pedig távoktatást rendeltek el. A felsőoktatási intézményekben az említett dátumtól számítva három hétig szünetel az oktatást.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a szerdai sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az új típusú koronavírussal fertőzött 1872 ember közül 136-an szorulnak intenzív ellátásra, 102-en vannak lélegeztetőgépre kötve, 26-an ugyanakkor meggyógyultak a betegségből, ketten pedig már el is hagyhatták a kórházat.

Törökországban a fertőzöttek száma a legutóbbi hivatalos jelentés szerint 1529, a halottaké pedig 37 volt.